fono.hu

Fonó15 - Szubjektív: Akik elkövették: Horváth László

Horváth László: "a Fonó mint hungaricum".


Horváth László: a Fonó mint hungaricum

Horváth László, a megújult Fonó vezetője korábban már irányította a Zeneházat: ezt a mintegy tíz évvel ezelőtti időszakot a többség az intézmény aranykoraként emlegeti. Elég belehallgatni a jubileumi ünnepségsorozat kapcsán megszólaló művészek nyilatkozataiba. Miközben azzal is mindenki tisztában van, hogy a Fonónak 2010-ben más kihívásoknak kell megfelelnie.

Amikor 1998-ban kineveztek a Fonó igazgatójának, milyen célok vezettek?

Nyílt pályázaton nyernem, egyfajta sikerélmény volt, hogy az én koncepciómra bólintottak. A hely akkor is adott volt, akkor is úgy éreztem, lehet ezt jól működtetni, van aurája, van kisugárzása. Nem utolsósorban pedig gyakorta ki lehetett rá tenni a megtelt táblát, ami szintén jó érzéssel töltött el. Hogy igenis tudtunk olyan programokat szervezni, amiért az emberek eljöttek ide, a tizenegyedik kerületbe, úgymond a világ végére, és megnézték, meghallgatták az akkor feltörekvő világzenei produkciókat. Azokat, amelyeket ma már sztárkultusz övezi. Hisz például itt adta első koncertjét a Besh o droM, itt lépett fel először a Romano Drom, itt mutatkozott be Magyarországon a Boban Markovics Orchestar. Tehát amolyan világzenei műhelyként működtünk, kiegészülve színvonalas kísérleti jazzprodukciókkal. A Fonó akkor egyike volt annak a 4-5 fontos és karakteres kulturális helynek Budapesten, ahol ténylegesen történt valami.

Hogy látod, 2010-ben meg lehet még egyszer ugrani ezt a szintet? Lehettek hasonlóképp fontosak, mint egykor? Hisz azóta minden tekintetben rengeteget változott a város, a kulturális környezet. Nem beszélve arról, hogy tíz éve – már csak életkorodnál fogva – te is nyitottabb, radikálisabb szemléletű voltál.

Való igaz, amíg az ezredfordulón 4-5 olyan kulturális hely volt Budapesten, ami számított, amire figyelni kellett, mert az ottaniak tudtak valamit, addig 2010-ben legalább 15-20 ilyen hely létezik. Így százalékosan is sokkal kisebb figyelem irányulhat a Fonóra, mint tizenpár évvel ezelőtt. Akkor meg akartuk mutatni, hogy igenis meg lehet csinálni, hogy a Fonóból kultikus hely legyen. És a közönségreakciók ezt igazolták vissza. Egyik nap Magyar Narancs felolvasóestet tartottunk, másik nap egy balkáni zenekar lépett fel, harmadnap erdélyi táncház volt, negyedik nap pedig Korai Öröm koncert. Nagyjából azt tudtuk tehát nyújtani, amit ma talán a Gödör tud. Ez a sok műfaj, stílus akkor megtalálta itt a maga közönségét, követőit. Aztán hosszú idő eltelt, a Fonó inkább a folk és részben a jazz házaként működött, s úgy vélem, a továbbiakban ezt a folk háza imázst kellene erősíteni. Mert a jelenlegi kulturális rendezvénypiacon ebben tud a Fonó a legerősebb lenni. Az meg, hogy akkor radikálisabb voltam? Talán mert jobban mozogtam a különböző kulturális irányzatok, áramlatok között. Ma már ez valóban kevésbé érdekel. Egy esetleges új világzenei trend kialakulása engem vélhetően már kevésbé érint meg. Negyven felett másként élem meg az élet szépségeit.

Az, hogy a vajdasági Kishegyesről jössz, számodra előny vagy hátrány?

Hátrányként sosem éltem meg. Inkább abból a szempontból érdekes, hogy van-e az embernek érzékenysége erre a kultúrára és tudja-e menedzselni az általa fontosnak tartott produkciókat vagy sem. Mert hiába van sok értéke a népzenei, jazz és világzenei világnak, akkor is, ma is fontos, hogy ezeket menedzsment szemlélettel toljuk, erősítsük, befolyásoljuk, vigyük, hozzuk, mutassuk. Foglalkoztatni kell a zenekart, lehetőségeket adni neki, lemezeket megjelentetni, turnét, sajtómegjelenést szervezni köré, és így tovább. Így lesz egy-egy projekt vagy zenekar kerek, működőképes.


        Fotó: Kiss Dóra

S az, hogy gyakorlatilag kétlaki életet élsz, folyamatosan ingázol a kétféle kulturális közeg között?

Kishegyes és Budapest között ingázni mindig inspiráló. Budapest igazi metropolisz, ahol bárki bármilyen messziről éket tud verni, meg tudja mutatni a maga arcát, az a miliőt, ahonnan jön. Ebben a városban mindig történik valami. Kishegyes persze más. Ott adott egy zseniális tér, amelynek – Tolnai Ottó szavaival élve – sikerült megtalálnunk a nulla pontját, ahonnan átfordultak a dolgot. Szeméttelepből nagyon jó hangulatú fesztiválhelyszínt hoztunk létre, menedzseltük, működtettük. Más kérdés, mi van körülötte. Nekem nagyon nem tetszik az, ami ma Vajdaságban, Szerbiában zajlik. Hiába a demokrácia, a gazdasági konjunktúra, a beruházási kezd meg az EU felé tendálás, szerintem nincsenek olyan inspiráló motívumok, amelyek újabb lökést adhatnának a Dombosfestnek vagy Kishegyesnek. Azt kell mondanom, tíz év után bizonyos szinten lemerültem, kiüresedtem. Lehet, hogy nem én leszek a folytatás nyerőembere. Arra is rájöttem, hogy hiába szeretnék a Fonóban a kerület választópolgárait megszólítani, nem fog sikerülni, mert kulturálisan immunisak lettek. Hasonlóan a kishegyesiekhez, akik tíz éven át annyi kulturális impulzust kaptak, ami egy életre elég lehet nekik.

De hát mégiscsak jönnek újabb és újabb generációk, amelyek megadhatják ezeknek az impulzusoknak az új célközönségét, a létjogosultságát…

Ez éltet minket is. Várjuk az újabb nemzedékeket, szívesen beavatjuk őket. Megmondjuk, megmutatjuk, melyek azok a kulcspontok, ahol vigyázniuk kell. Hogy megmaradjon ez a hely amolyan hungaricumnak, ahol nemcsak a folkzenei-világzenei színtér – jórészt innen kinőtt – jelenlegi sztárjaival, hanem a jövő tehetségeivel is lehet találkozni. Ezt példázta/példázza a mostani ünnepi sorozatunk is. Feltartani azt a rendkívül inspiratív kulturális aurát, amelyből a jövő Szalóki Ágija, Palya Beája, Bognár Szilvia, Lajkó Félixe kinőhet. Vagy akár a jövő Csík Zenekara, amely anno népzenei kuriózumnak számított, ma meg már százezreket mozgat meg. Tartalmas, élhető hellyé próbáljuk hát tenni a Fonót szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton. Meg persze hétfőn, kedden is.

A sorozat vége felé talán érdemes számot vetni: a fiatalok közül számodra kik tűntek meggyőzőnek?

Például a Fanfara Complexa, velük a Fonó lemezt is készít 2011 legelején. Kazai Ágnes igazi bomba meglepetés volt, igazi jazz, gyönyörű hang, nagyon izgalmas. Akárcsak a Kobza Vajk. A roma produkciók közül Sárközi Lali adott kifejezetten művészi produkciót. Miként az is látszik, hogy a Kerekes Band magabiztos, élvezetes produkciójával évtizedre bebetonozta magát a hazai zenei életbe.

Jávorszky Béla Szilárd

További Fonó15 - Szubjektív riportok





« vissza a főoldalra
Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest Sztregova u 3

+36 1 206 5300 fono@fono.hu
Jegyvásárlás
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön aktuális rendezvényeinkről !

Adatvédelmi nyilatkozat
LiveFromFono
Youtube
musicfromfono
Youtube
Impresszum|Támogatók|Adatvédelmi nyilatkozat