fono.hu

Fonó15 - Szubjektív: Akik elkövették: Török Ferenc

Török Ferenc: "Összesűrítettük az időt."


Török Ferenc: "Összesűrítettük az időt."

Bár Török Ferenc alapvető zeneélményeit a progresszív rock és a blues területén szerezte, nyílt tekintetű tinédzserként rendszeresen járt görög, később magyar táncházakba. 1997-ben a Libritől jött át a Fonóba, hogy Horváth László mellett elsődleges motorja legyen a Zeneház „aranykorának”. 2000-ig tartott a lendület, akkor jobbnak látta továbbállni. Közel egy évtizedet húzott le a multivilágban, mikor tavaly ősszel megcsörrent a telefonja. Lukács József, a Fonó tulajdonos-mecénása hívta, hogy segítene-e újratölteni a Zeneházat. Szinte azonnal bólintott.

Mielőtt a jelenbe belecsapnánk, beszéljünk pár bekezdésnyit a múltról: milyen víziókkal lépted át 1997-ben a Fonó küszöbét?

Akkoriban a Zeneház és a kiadó még külön entitásnak számított. Nekem a Fonó Records kereskedelmi ügyeit kellett mederbe terelni, terjeszteni, a nagyközönséghez való eljuttatását ajánlószövegekkel segíteni, sajtókapcsolatokat ápolni. Aztán kitaláltam, hogy az Utolsó Óra résztvevőit egy nagyobb szabású fesztivál keretében mutassuk be. Lukács József látta, hogy az ilyen típusú feladat szintén fekszik nekem, így ezt követően fél lábbal már a Zeneházban is megvetettem magam. Ekkoriban érkezett Horváth László, akit még a Libriből ismertem, épp Lajkó Félix lemezével házalt. Felhívott, bemutatkozott, kérdezte, miként lehetne bejuttatni a korongot a bolthálózatba. Mivel akkor rajongtam Félixért, mondtam, szállj fel a villamosra, hozd a cuccot és holnapra terítem az árut. Így kerültünk kapcsolatba, később barátságba, s én szóltam neki 1998-ban, hogy pályázzon a Fonó megüresedett igazgatói posztjára.

A következő évekre szinte mindenki úgy tekint, mint a Zeneház aranykora. Te hogyan látod, miben rejlett akkor az erőtők, miben lettetek mások, mint korábban?

Talán abban, hogy erősen nyitottunk a modern zene stílusok, mindenekelőtt az akkoriban kibontakozó világzene felé. A Ház ezáltal kilépett az addigi szűk folkos, sokszor ezoterikus szakmai környezetből. Lajkó Félix nálunk jelentette meg a következő lemezét, az akkor induló Besh O Drom szinte itt lakott, Kovács Gáborján (Bran) vezetésével sorra rendeztünk ír fesztiválokat, gyakorta ír filmvetítésekkel, tibeti fesztivált tartottunk a Suns Of Arqa részvételével, s Laci hozta a Magyarországon akkor még szinte ismeretlen Boban Markovicsot. A Kusturica-filmeket persze láttuk, de azok zenéjét mindenki Goran Bregovichoz kapcsolta, senki sem tudta, hogy azokat valójában Bobanéktól vette át. A Hangár megnyitóját mutatkoztak be először és a közönség szinte szétverte a házat. A Kelemen László vezette Utolsó Óra szintén erős szellemiséget hozott. Nem beszélve a Zeneház környékén benépesítő képzőművészekről, az Artus színházról. Sőt, sokáig volt arról szó, hogy Schilling Árpád ide hozza a Krétakört. A Fonó ezekben az években, mint valami golyó, gurult magától előre, szinte lökdösni sem kellett. Nemcsak egyéni karakterű Zeneház volt, hanem igazi agóra.

2000 környékén mitől torpant meg a lendület?

A tulajdonosok talán túl gyorsnak érezték a sebességet, meg féltették a házat a svungosabb underground estektől, ezért eléggé behúzták a vitorlákat. Akkoriban Laci is, én is sokkal radikálisabbak voltunk, inkább mindketten kiszálltunk. Nyírő András a Westelnél akkoriban kezdte úttörő módon építgetni a mobil internetet, hívott, megtetszett, ott ragadtam nyolc évre. Aztán 2009 őszén felhívott Lujó, hogy beszélgessünk. Hogy miként lehetne ismét felrázni a házat, miként lehetne visszavezetni a fővárosi zenei vérkeringésbe.
 
Márciusban pedig visszajött Laci is, s kezdődött minden elölről.Közben azért mégiscsak eltelt tíz év. Nemcsak a kulturális környezet lett más, hanem ti magatok is sokat szelídültetek. Az új miliőben merre keresitek a kitörési pontokat?

Amikor a Westelnél dolgoztam, fogyasztóként viszonyultam a kultúrához, rátapadtam az internetre, abban voltam képben, ami onnan lejött. És a Fonó nem nagyon jött le. Budapesten nyílt egy rakás hely, például a Gödör, az A38 hajó, a Millenáris és közben legalább két generáció kifutott. Akiket az ezredfordulón elértünk és akik számára érdekessé tettük a Fonót, azok hozzánk hasonlóan ma gyerekeket nevelnek és számukra nem az a legfőbb kérdés, hova menjenek esténként. Ahogy az akkor itt befutott zenekarok, zenészek sincsenek már annyira az érdeklődés középpontjában, mint akkor. Miközben azt is látni kell, hogy az elképesztő zenei kínálat mellett egyre kevesebb a pénze az embereknek. Más alapokra kellett helyeznünk például a kommunikációt. Mindenekelőtt alapjaiban megújítani a honlapot, nemcsak hírekkel, programajánlókkal folyamatosan frissíteni, hanem telepakolni multimédiás anyagokkal. S hát mindenekelőtt olyan figyelemfelkeltő koncertsorozatot szervezni, mint a szeptember óta tartó Fonó 15.


         Fotó: Erdei Andrea

A Fonó profilja sokáig kettős volt: egymás mellett élt benne a különböző etnikumú folk és a modern, kísérleti jazz. A jubileumi koncertsorozatban utóbbi feltűnő módon alulreprezentált. Jószerivel csak Dresch Mihály, Ágoston Béla és Borbély Mihály képviselte csak. Ennyire eltolódtak a hangsúlyok?

Valahonnan, talán a multis életemből hoztam magammal, hogy ma azok lehetnek sikeres ügyek, ahol valamennyire tiszta a profil. Hisz amikor mindenkivel jóban akarsz lenni, akkor valójában senkivel sem vagy jóban. Rá kell tenni magad egy adott útra és ha azt következetesen csinálod, előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Így húzta fel magát például az A38 hajó. És akkor Lacival kitaláltuk, hogy legyen a Fonó a Folk Háza. Természetesen ez nem zárja ki, hogy jelen legyen, hisz jelen is van a jazz. A műfajok nem választhatók szét kategorikusan - eleve nem is szeretem művészeti kategorizálást - az említett művészek is jócskán merítenek a folk hagyományokból, sőt azt formálják a saját egyéniségükre.
Nem akarjuk, hogy a régi fényében tündököljön a Fonó, hisz ez illúzió lenne, hanem képviselje azt, amit idehaza kevesen: a népzenét és világzenét, etno-jazzt, vagyis mindazt ami a folkból táplálkozik. De fontos, hogy ne csak a régi nagy „öregek” jelenjenek itt újra meg, hanem a mai friss szemléletű fiataloknak is teremtsünk olyan közeget, mint tíz éve az akkor induló „öregeknek”. Ezért is emeltük be őket a Fonó 15 programsorozatba, ösztönöztük a nagyokat, hogy hívják őket maguk elé játszani. Szeptembertől decemberig összesűrítettük az időt. Itt a múlt, ami nem valójában múlt, hisz még eleven, de már sok év és tapasztalat van mögöttük, a jelen, a fiatal feltörekvő tehetségek, meg egyben a lehetőséges jövő, hisz úgy véljük, 10-15 év múlva ők lehetnek a meghatározó szereplői ennek a szcénának.
Mikor indult a Fonó15 koncertsorozat azt mondtuk, hogy szeptembertől, decemberig bemutatjuk mindazt, amit gondolunk a kultúráról, zenéről, értékekről, magunkról. Reméljük sikerült. S ha mást nem, annyit mindenképpen hozott ez az ünnepségsorozat, hogy a Fonóról ismét beszélnek, sokkal többen jönnek, mint az elmúlt két évben, jó bulik voltak, a művészek derékhada megfordult itt, pörög a weboldal, ismét felfigyeltek ránk a fiatalok. Azaz újra felkerültünk a kulturális térképre.

Jávorszky Béla Szilád

További Fonó15 - Szubjektív riportok





« vissza a főoldalra
Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest Sztregova u 3

+36 1 206 5300 fono@fono.hu
Jegyvásárlás
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön aktuális rendezvényeinkről !

Adatvédelmi nyilatkozat
LiveFromFono
Youtube
musicfromfono
Youtube
Impresszum|Támogatók|Adatvédelmi nyilatkozat