A Fonó pénteki és szombati programjaira pontosan érvényes a "Minden ugyanaz, csak másképp" mondás.

Szeptember közepén indult az őszi Fonószerda sorozat, amelyben november végéig a boncidai hagyomány került a fókuszba.
A táncházak egyik legkedveltebb zenéje és tánca ismét sokakat vonz szerdánként. Október 5-én Bonchidai Bált tartunk, ahol ezúttal a táncház mellett koncertek is lesznek. A Fonószerdák egyik zenekara a Magos tart koncertet. (Egyébként a Magosnak az idén jelent meg első lemeze Forgatós címmel, amit a zenekar október 26-án mutat be a Fonóban.) . A Magos mellett a  Salamon Beáta és zenekara, Papp István ’Gázsa’ is muzsikál majd, valamint Appelshoffer János, Rémi Tünde, Szappanos Tamás, Hajdú Flórián és Bacsó Lilla, Didics Norbert, Armstrong Laura, Gera Zoltán és párja, Tompa Attila és párja táncosok is fellépnek.

Szombaton két ritkán koncertező együttes mutatja be, hogy a Kárpát-medencei hagyomány miként találkozik a jazz-el, a kamara zenével, a poppal és a vokális zenével. A Butterfly Effect , akik a jazz, a népzene és a klasszikus zene elemeit ötvözik, valamint a Kodály Spicy Jazz quartetje, Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat gondolnak újra és hangszerelnek át 21. századi szempontok alapján, könnyed, instrumentális jazz stílusban.

Az esmény facebook oldalát és a részleteket itt találjátok: https://www.facebook.com/events/244917729543071/