A Ne rejtsd el című album röviddel megjelenése után minden jelentős hazai és nemzetközi elismerést megkapott

Első lemezzel már Fonogram-díjra jelöltnek lenni is óriási elismerés, különösen nagy öröm, ha egy felállás első közös zenei anyaga rögtön elnyeri a legrangosabb, hangfelvételeknek járó hazai elismerést, a Fonogram Magyar Zenei Díj at. Az Ötödik évszak Ne rejtsd el című lemeze az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában első lett a jelöltek között, hirdették ki szombaton, a Fonogram Nap online díjátadóján.

A lemez október végén jelent meg a Fonó gondozásában és röviddel ezután, januárban felkerült a legrangosabb nemzetközi világzenei toplistára, a 25 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján összeállított World Music Charts Europe -ra, ahol két hónapon át fent is maradt. A zenekar elnyerte a Fonó Új felfedezettje díjat is 2021 februárjában. A Fonogram Magyar Zenei Díj jal a lemez itthon is a legnagyobb elismerést kapta igen erős „mezőnyben” hiszen a jelöltek között olyan kiváló előadók remek új albumai szerepeltek ebben a kategóriában , mint a Besh o droM 20 jubileumi album (Fonó), a Budapest Klezmer Band Gyere, táncolj velem (Tom-Tom Records), a Dalinda Átjárók (Fonó), Meszecsinka Állj bele a mélybe (Narrator Records) és Palya Bea Élet (Palya Bea Production Kft.), akiknek szeretettel és elismeréssel gratulálunk!

A Fonónak összesen öt kiadványa szerepelt a jelöltek között három különböző kategóriában. A fent említett, nép- és világzenei kategóriában jelölt Dalinda és Besh o droM albumok mellett a díjbizottság a Balázs Elemér Group Celebration 20&10 jubileumi albumot az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategóriában, míg a Cimbaliband Gipsy Fushion című lemezét az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában ítélte jelölésre méltónak. Mivel minden évben rengeteg lemezt neveznek a kiadók a rangos díjra, már önmagában a jelöltek közé bekerülni is nagy elismerést jelent.

Az Ötödik Évszak első albuma pozitív, játékos, népzenei hangszereléssel játszott akusztikus városi zenét ajánl, elidőzve a Budapest-Párizs kulturális tengelyen. A soknemzetiségű Kárpát-medence lírai dallamai és népköltészete József Attila, Szép Ernő, Csoóri Sándor és Victor Hugo költeményeivel egységes szövetté válnak az lemezen. Zenéjükben a kétnyelvűség, mint pikáns szín jelenik meg, a Szajna-parti séták és a kanyargós Tisza hangulatát egyaránt megidézve, megszólítva és megszelídítve a hallgatóságot. A tagok, Hegedűs Máté (hegedű), Csoóri Sándor “Sündi” (brácsa, hosszúnyakú tambura, koboz, ének), Zimber Ferenc (cimbalom), Szabó Csobán Gergő (bőgő, ének) több formációban tettek már tanúbizonyságot a zene szeretetéről, így valóban több éves tapasztalat ötvöződik ebben a felállásban. A zenekar énekesnője Izabelle Caussanel (F-HU) sajátos zenei világával, különleges hangjával teszi le névjegyét a lemezre.


A zenekar 2020-ban fellépett a WOMEX World Music Expo programjában, amelyet ebben az évben online rendeztek meg és több ezer zenei szakember követte a képernyők előtt világszerte.

A Womexen így zenélt az Ötödik évszak »»
Egy másik szám a lemezről itt »»

Az Ötödik évszak Zobor című klipje itt »»
A Ne rejtsd el című album hallgatható, letölthető itt »»

A fizikai album megvásárolható a Fonó webboltjában itt »» és a terjesztőknél.