Kedves Vendégeink!

Tekintettel arra, hogy a járványhelyzet továbbra is bizonytalan, és számunkra az egészségetek a legfontosabb, fájó szívvel, de úgy döntöttünk, hogy a 2019/20-as évad hátralévő részében zárva tartunk, azaz minden június közepéig tervezett előadásunk elmarad.

Az elővételes jegyvásárlással érintett májusi koncert:
május 9. Parno Graszt

Nagy örömünkre három, tavaszra meghirdetett előadásunknak is van új őszi időpontja (ebből kettőről már korábban tájékoztattunk Benneteket), amelyre a korábban megváltott jegyek automatikusan érvényesek lesznek.

- Október 2. Barabás Lőrinc Quartet (április 18. helyett)
- Október 11. Lovasi: "Egy az egyben csak maga" (március 27. helyett)
- November 6. Parno Graszt (május 9. helyett)


A már megváltott jegyek ezekre az időpontokra változatlanul érvényesek.

A többi program esetén (illetve a három fenti koncert esetén, amennyiben nem felel meg az új időpont) ha szeretnétek a már megváltott jegyeteket visszaváltani, ezt az alábbi módon tehetitek meg.


Online vásárolt jegyek:

A visszaváltási igényeket az alábbi adatlap kitöltésével tehetitek meg:
https://www.jegy.hu/onlinejegyvisszavalatas


Személyesen, jegyirodában vásárolt jegyek jegyirodában (nem a Fonóban):
A visszaváltási igényeket az alábbi adatlap kitöltésével tehetitek meg:
http://jegy.hu/jegyirodaivisszavaltas

Személyesen a Fonóban vásárolt jegyek:
A visszaváltási igényeket a fono@fono.hu címen jelezzétek. Az előzetes egyeztetést követően (időpont, részletek) a helyszínen vásárolt jegyek – lehetőség szerint, amennyiben ez nem okoz gondot nektek - szintén utalással kerülnek majd visszaváltásra.

A májusi előadások jegyei május 31-ig válthatóak vissza, és ahogy korábban jeleztük, az áprilisi előadások esetében á prilis 24-ig van lehetőség a visszaváltásra.

#nevaltsvisszajegyet
Amennyiben lehetőségetek van rá, kérünk benneteket, támogassátok a Fonó jövőbeli működését azzal, hogy a már megvásárolt jegyeket nem váltjátok vissza. Amennyiben a fent megjelölt visszaváltási határidőkig nem jelzitek a visszaváltási szándékotokat, úgy a belépőjegyek árával automatikusan részt vesztek a #nevaltsvisszajegyet kampányban, és ezzel minket támogattok.


Mi a háttérben továbbra is dolgozunk, elindítottuk a Fonó Online csatornát, ahol folyamatosan új tartalmakat hozunk el nektek (ezeket itt követhetitek nyomon: http://www.fono.hu/hu/fono-online ), és készülünk a következő, különleges évadra, hiszen ősszel 25 évesek leszünk! Erre az alkalomra sok-sok meglepetéssel készülünk, amelyekről folyamatosan tájékoztatunk benneteket.

A 25. szülinapunk alkalmából pedig arra kérnénk titeket, idézzétek fel 25 kategóriában a legemlékezetesebb zenei, vizuális és kulináris élményeiteket, amelyek a Fonó Budai Zeneházhoz kötődnek. Június 15-ig várjuk szavazataitokat az alábbi linken: http://www.fono.hu/szavazok

Mindenkinek kitartást kívánunk, vigyázzatok magatokra, és figyeljetek oda egymásra!

A Fonó csapata