fono.hu

2014.04.25 20.00 Csak csajok nap: Szvorák Kati és tanítványai, Csercsel, Forgó, Csizmadia Anna BUDAPEST FOLK FEST (Fonó)

A műfaj kiemelkedő női előadói a Budapest Folk Festen


 

A tavalyi Budapest Folk Festen volt először “Csak csajok” nap a Fonóban a műfaj kiemelkedő női előadóival. Idén vendégül látjuk Szvorák Katit és tanítványait, Orbán Johannát, Paár Julcsit és Timár Sárát. Ezen az estén mutatkozik be a Fonóban a Fölszállott a Páva 2014-es felhívására alakult női kvartett, a Csercsel Énekegyüttes. Itt lesz a Páva-győztes Csizmadia Anna és zenekara, valamint a Forgó zenekar is.

 

Forgó zenekar 

 

"Készül a főzet a Forgó boszorkánykonyhájában. Megpróbálhatunk belepillantani a fazékba, elemezgethetjük az összetételt... Bizonyára minden fontos, ami belekerül, de ezt a receptet csak ők tudják így elkészíteni. Mi jobban járunk, ha a végeredményt élvezzük. Dőljünk hátra és adjuk át magunkat a boszorkányos zenei bájital hatásának!" (Németh László – népzenész)

 

A zenekar tagjai magyar és más népek népzenéjét formálják saját hangunkra. A tiszta forrás alapos ismerete mellett fontos számukra az az esztétikai érzék, amellyel az eredeti dallamokat közös zenei ízlésük szerint alakítjuk "forgóssá".
"Alappilléreink a női többszólamúság és a mindannyiunkra oly jellemző sokszínűség."

 

 

 

Szvorák Kati és tanítványai legutóbb a Héttorony Fesztivál keretében léptek fel nálunk. A Liszt Ferenc-díjas és Kossuth-díjas Szvorák Katalin tavaly ősszel megjelent A capella című lemezén egykori növendékeivel énekel: Orbán Johanna, aki énekegyüttest alapított és lemezeket jelentetett meg, Paár Júlia, a Tárkány Művek fronthölgye és Tímár Sára Junior Príma - díjas énekes, akit 6 éves korától tanított Szvorák Katalin. Előadásukban a magyar népdalok, egyházi énekek mellett megszólalnak a mellettünk élő népek dalai is. 

 

"Szvorák Katalin és tanítványai nemcsak „elénekelnek" valamit, hanem megszólaltatnak. Nemcsak előadói az énekeknek, hanem mintegy újrateremtői, hangzó életre keltői." (Kultúrpart)

 

 

 

Csercsel

 

 

Megalakulásunk a Fölszállott a páva 2014-es versenykiírásának köszönhető. Sikeres pályázásunknak köszönhetően bejutottunk a verseny elődöntőjébe, mely 2014. márciusában lesz látható a Duna Televízió műsorában.

 

A csercsel szó szerinti jelentése fülbevaló, amely a csángó nyelvjárásban használt kifejezés, román nyelvi átvétel.
Két évvel ezelőtt mind a négyünket a zeneakadémiai felvételire terelt a sors. Ekkor kezdődött közös történetünk, amiből mostanra szoros baráti és szakmai viszony alakult ki. Ennek köszönhetően együttesünk egy kreatív, friss szellemiségű, fiatalos közösség.

 

Fontosnak tartjuk, hogy nélkülözzük azokat a megosztó jelentéstartalommal bővült formákat, amelyet a mára már klasszikus értelemben vett népi énekegyüttes kifejezés hordoz, s amely sokak elképzelésében negatív sztereotípiaként él. Reményeink szerint ez a felfogás produkcióinkban is tükröződik.

 

Énekes produkcióinkkal szeretnénk megmutatni, hogy a néphagyomány, a népi éneklés, népzenélés világa nem egy avítt, a mai urbánus világ modern hétköznapi emberétől oly távolálló életmód. A hagyomány őrzése mára számunkra teljesen a hétköznapi életünk részévé vált. Néha szinte észre sem vesszük a jelenlétét, mert egyszerűen csak szeretjük, ebben létezünk, ezzel szeretünk foglalkozni. Így kétségtelen, hogy fontos számunkra nemzeti folklórunk és etnológiai örökségünk őrzése.

 

 

Tagok:
Annus Réka
Konkoly Borbála
Nádasdy Fanni
Tari Dorottya

 

 

 

Csizmadia Anna és a Magony Zenekar


A Vajdaságból származó ifjú népdalénekes Csizmadia Anna, aki tehetségét már a Felszállott a Pávában is bizonyította, most első lemezének felvételére készül, ami Kovács Ferenccel való találkozásnak és az egymást inspiráló közös munkának az eredménye.

Anna ebből a készülő anyagból mutat be válogatást ezen a koncerten szerepelnek közte kedvenc népdalok teljesen új hangszerelésben, illetve Kovács Ferenc szerzeményei is, amelyek jól illeszkednek saját zenei világába és ki is egészítik azt egy másfajta megfogalmazással, etno-jazzes hangzással. A szerző is a népzenei gyökerekből indul ki, de szereti átlépni a műfajok határait. Annának ezáltal lehetősége nyílik hogy kilépjen eddigi hagyományörző szerepköréből,
ami számára is izgalmas feladat.

Az Anna-dalok zeneszerzője Kovács Ferenc Öcsi, a hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb egyénisége, aki sokféle műfajban kipróbálta már magát, több formációnak is alapítója és meghatározó szólistája hegedűn és trombitán egyaránt. Önálló szerzői munkásságát és sajátos zenei stílusát több mint tíz éve kezdte kialakítani a Magony együttes megalapításával, amivel a kortárs jazz és a magyar népzene letisztult fúzióját hozta létre.


A Magony Trió tagjai:

Kovács Ferenc - hegedű, trombita
Balogh Kálmán - cimbalom
Gayer Ferenc - nagybőgő

 

 

 

Belépő a helyszínen: 2000 Ft

Elővételben: 1500 Ft

Jegyek kaphatók itt

 

A Budapest Folk Fest további programjai itt

 

 

Forgó zenekar





« vissza a főoldalra
Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest Sztregova u 3

+36 1 206 5300 fono@fono.hu
Jegyvásárlás
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön aktuális rendezvényeinkről !

Adatvédelmi nyilatkozat
LiveFromFono
Youtube
musicfromfono
Youtube
Impresszum|Támogatók|Adatvédelmi nyilatkozat