fono.hu

2014.12.29. 20:00 Ami belefér: Palya Bea - Nő koncert, Szeder, Dresch Quartet

Karácsonytól Szilveszterig „áll a bál” a Fonóban. A két ünnep között hagyományosan minifesztivált rendezünk a házban és szabadon válogatunk az év legjobbjaiból.


Palya Bea - Nő koncert

 

 

„Lett tizennégy új dal, lett egy új zenekar. Merthogy lett egy új életem is. Megszületett a kislányom,
és most óvatosan lépkedek ezen az ösvényen, amely egyszerre az anyáé, a szeretőé, az énekesdalszerzőé…
és a dalok lettek az útjelzőim, segítenek megtalálni, ki is vagyok én ebben az új
szakaszban.


A zenei nyelv, amely e dalokat röpteti, Kelet és Nyugat közt folyton utazgatva születik. Ott van
benne a magyar, bolgár, cigány, zsidó zenei hagyomány, az indiai és afrikai hallásélmények, de ott
van benne az európai középkori muzsika, a jazz és más improvizált zenék is, meg az is, amit a nagy
dalíró egyéniségektől tanultam. Zenésztársaim is hozzák a maguk személyes zenei hagyományait.
Kísérletezünk, mellkast ütünk, több szólamban énekelünk, mondókázunk, sustorgunk, kiabálunk,
újra hangszerhez nyúlunk, játszunk, nevetünk, bandává zenéljük magunkat.


A közös zenélés során megszülettek olyan dalok, mint a Hívlak téged, amelyben minden nőt
egybeterelek, hogy segítsenek új és könnyebb életmesét írni, az anya-lánya összeolvadós
szerelméről szóló Szavak nélküli, vagy az Emberállat, amely nőstény titkokat mesél el. De születtek
olyan slágerek is, mint a Szabadon, ahol már nyoma sincs a régi keservnek, nincs más, csak
szárnyalás.”


Az új dalok 2013 decemberében a Magyar Rádió 8. stúdiójában lettek rögzítve, az ott felvett
szerzeményekből összeálló új, Nő című lemez márciusban jelent meg. A hangfelvételek mellett
azonban gyönyörű videófelvételek is születtek, melyeket Bea Facebook oldalán tett közzé. Arról,
hogy miért kerültek nyilvánosságra ezen anyagok a lemezmegjelenés előtt, Bea így ír
rajongóinak:

 

„Szeretném, ha sokan hallgatnátok a számokat, szeretném, ha nem csak fotókról és interjúkból
tudnátok rólam, hanem megismernétek a zenéimet. A népdalénekes megnevezést is szűkösnek
érzem magamra, és ha már címke kell, az énekes-dalszerző sokkal inkább megmutatja, miben
rejlik az én igazi erőm. Ezért is készült el ez a videósorozat a tizennégy dalról, hogy hallgassátok,
osszátok meg, használjátok, élvezzétek, énekeljétek egyedül a zuhany alatt, vagy velem és a
tömeggel ordítva a koncerten. Az én életem rengeteget változott a daloktól, és izgatottan várom,
vajon a tiétek fog-e. Én ennek az öt delejes férfinek a támaszától csak még teljesebb nővé váltam.
És talán a dalok mellékhatása az is, hogy egy kicsivel jobban értem magam, meg a másik
nemet. Remélem, sikerült vágyaitokat felkorbácsolnom, birizgálni az érzék-és más szerveitek,
különös tekintettel a fületekre és a szívetekre… „


A zenekar tagjai:
- Palya Bea – ének, sansula
- Bodoczki Ernő – nagybőgő
- Czirják Tamás – dob, ütőhangszerek
- Gerzson János – oud, buzuki, kalimba, furulya
- Szokolay Dongó Balázs – furulya, szaxofon, duda, kaval,
- Ifj. Tóth István – gitár

 

Szeder koncert

 

 

Szeder-Szabó Kriszti

 

Szeder, azaz Szeder-Szabó Krisztina dalszerző-gitáros-énekesnő 2014 májusában jelentette meg Hab a tetején című debütáló albumát zenekarával. Életigenlő, könnyed, de markáns stílusú, akusztikus hangszerelésű, magyar nyelvű dalait francia sanzon, jazz és folk elemek színesítik. Reggeli dal című szerzeményét több hazai rádió mellett már az MR2 Petőfi is játssza, és az együttes az MR2 Akusztik műsorában is szerepelt.

 

A Hab a tetején című albumon és az élő koncerteken Kriszti egyedi hangja, zenekari kíséretével alkotott izgalmas univerzuma, a dalok játékossága és humora egyszerre pörget fel (Reggeli dal, Lazsa dal), repít egy elvarázsolt világba (Szél) és csábít némi filozofálgatásra (Őszi dal). Lukácsházi Lucával közösen írt dalszövegei akár önálló művekként is megállnák a helyüket, de a zene által nyerik el azt a vibráló energiát, ami az egész produkcióból árad.

 

Szeder 2013 áprilisa óta koncertezik állandó zenekarával. Felléptek már az A38 hajón, az MR2 Akusztik műsorban, a Művészetek Völgyében és több más fesztiválon, valamint a Budapest Jazz Clubban, a Szimpla Kert pedig még egy koncertfelvételüket is megjelentette a tavalyi év legjobb fellépőinek szentelt Szimpla Garden Hits 2013 válogatásalbumon. A huszonéves tagokból álló együttesben a dalszerző-gitáros-énekesnőt remek zenészek kísérik: Csizmás Andris (nagybőgő) a Jónás Vera Experimentből, Szabó Sipos Ágoston (ütőhangszerek) a Budapest Nufolk Revolution tagságából lehet ismerős, míg Bakai Marci (hegedű) korábban Takáts Eszter zenekarában játszott, de zenélt már Dresch Mihállyal is.

 

 

Szeder-Szabó Krisztina - ének, gitár
Csizmás Andris - nagybőgő
Bakai Márton - hegedű, szanszula, melodika
Szabó Sipos Ágoston - ütőhangszerek

 

Szeder

 

Dresch Quartet koncert

“Ha egy messzi galaxisból érkezett lénnyel kellene megértetnem, mit jelent embernek lenni, szavak helyett lejátszanám a Dresch Quartet "Kapu és Kert" című albumát. Azt gondolom, maradna itt, a Földön...” (Gáspár Károly, jazzma.hu)
Tovább a teljes íráshoz itt: Lemezpolc kritika (Gáspár Károly)

 

Dresch Quartet (Fotó: Váradi Levente)

 

Jegyárak:

Helyszínen: 3 000 Ft

Elővételben: 2 500 Ft

Jegyek kaphatók itt!





« vissza a főoldalra
Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest Sztregova u 3

+36 1 206 5300 fono@fono.hu
Jegyvásárlás
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön aktuális rendezvényeinkről !

Adatvédelmi nyilatkozat
LiveFromFono
Youtube
musicfromfono
Youtube
Impresszum|Támogatók|Adatvédelmi nyilatkozat