2015.02.12. 20:00 Fonó Pódium: Berecz István és barátai - Vérízű szél.


Az Esemény időpontja: 2015-02-12 00:00

A Vérizű szél című táncszínházi műsorral az I. világháborút megjárt vagy a csatamezőn maradt, jeltelen sírba, név nélkül eltemetett hősökről kíván megemlékezni, valamint az itthon árván, özvegyen maradtakról.


 

"Újra felülkerekedett az emberek uralomvágya, irigysége, rabló ösztöne s a háború minden egyéb szülő oka. Orfeusz megszelídítette a vadállatokat, de úgy látszik azok eleve szelídebbek voltak, mint az ember." (Kodály Zoltán)

 

A Vérizű szél című táncszínházi műsorral az I. világháborút megjárt vagy a csatamezőn maradt, jeltelen sírba, név nélkül eltemetett hősökről kíván megemlékezni, valamint az itthon árván, özvegyen maradtakról. Az otthon melegétől elszakított egyszerű ember ráeszmélését az emberiség legnagyobb bűnére, a háborúra, ennek borzalmaira. Évtizednek tűnő 4 év, amelybe belerokkant a magyar társadalom, és amelynek eredményeként feldaraboltak országunk, nemzetünk. Olyan egyetemes nagy tragédiát idézünk meg, amely még frissen él a nép emlékezetében, ugyanakkor a messze idegenben elhunyt hőseink még mindig jeltelen sírokban nyugszanak. Az enyészettel, mulandósággal dacolva szeretnénk tetteik, küzdelmük értékének halhatatlanságát hangsúlyozni táncos barátaimmal, így merítve erőt belőlük a minket körbevevő globalizáció álértékeinek fojtogató levegőjével szemben.

 

 

rendező: Berecz István
zene: ifj. Csoóri Sándor
koreográfia: Sánta Gergő, Fundák Kristóf
előadják: Appelshoffer János, Berecz István, Fekete Bence, Fundák Kristóf, Krausz Gergő, Sánta Gergő

 

Az előadás után a folkkocsmában Mihó Attila és bandája muzsikál!

 

 

Jegyár: 2000 Ft
Elővételben: 1500 Ft.
Diákjegy: 1200 Ft

Jegyek kaphatók itt!

 

Köszönjük, ha a támogatói jegy megvásárlásával segíted munkánkat!
A támogatói jegy ára: 4000 Ft
Minden támogatónknak 10%-os kedvezménykupont adunk a Fonó webboltjába.

 


Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova u. 3

+36 1 206 5300
fono@fono.hu

Munkatársak