fono.hu

2015.02.14. 19:00 Fonó Szalon: Világzene határtalanul; Herczku Ágnes és a banda - Bandázom lemezbemutató koncert, Zűrös Banda

Herczku Ágnes decemberben megjelent új lemeze, a Bandázom mutatkozik be először színpadon, majd a Zűrös Banda ad koncertet és táncházat.


 

 

A Fonó Szalont immár negyedik alkalommal rendezi meg a Fonó Budai Zeneház. A Fonó a három februári hétvégén minden műfajból válogatott, prémium előadásokat kínál miközben kitekint a népzene-világzene-jazz háromszögből. Így hívtuk el az elmúlt két évben Baráti Kristóf hegedűművészt, most februárban pedig többek között Banda Ádám és Roby Lakatos látogat hozzánk. Idén is lesz Hegedűkészítők szalonja a megnyitó pedig egy mérföldkövet jelöl a Fonó életében: vendégül látjuk azt a kolozsvári Bulgakov kávéházat, amelyben hamarosan megnyílik a Kolozsvári Fonó Klub. Bemutatjuk Herczku Ágnes új lemezét, valamint a Magyar Napló újonnan megnyitott könyvesboltját. A Berka moldvai táncházat Iancu Laura és Gábor Felícia moldvai költő, illetve író szerzői estjével, valamint Navratil Andrea énekével gazdagítjuk. Február 7-én a jazzé a főszerep; Dresch Mihály, Lukács Miklós és Szelevényi Ákos koncertjei előtt Lackfi János költő lesz a vendégünk. Egy szalonnak fontos kelléke a sakk; megrendezzük az Első közéleti- és kulturális sakkszalont Fleisz János nagyváradi sakktörténész és nemzetközi bíró vezetésével. A fekete-fehér mezők mellett a fekete-fehér billentyűk is főszerepben lesznek; Harmonika a magyar és a hazai kisebbségek népzenéjében – koncert és előadások formájában. A szalont a hagyományos Hegedűkészítők szalonja zárja Banda Ádám szóló- és Roby Lakatos duókoncertjével.

 

 

 

 

Február 14.: Világzene határtalanul; Herczku Ágnes és a banda: Bandázom – lemezbemutató, Zűrös banda


10:00 -19:00 Van egy perced? - Világzenei szakmai nap, avagy hogyan (ne) womexelj?
a Hangvető és a Fonó szervezésében


19:00  A magyar tehetségek képviselete nemzetközi szinten – kerekasztal-beszélgetés Eplényi Katával, Böszörményi Nagy Gergellyel, Filipovics Vladannal és Horváth Lászlóval


20:00 Herczku Ági és a banda: Bandázom - lemezbemutató


21:30 Zűrös Banda

 

 

Február 14.

 

10:00 – 19:00 Van egy perced? - Világzenei szakmai nap, avagy hogyan (ne) womexelj?
a Hangvető és a Fonó szervezésében (előzetes regisztráció szükséges)

registration@hangveto.hu

 

A világzene legnagyobb eseménye különleges lehetőséget kínál a magyar zenészeknek.

 

Idén októberben Budapesten rendezik a világzene első számú nemzetközi eseményét a World Music Expot (WOMEX). A fesztiválra közel 3000 résztvevő érkezik több mint 98 országból. Az ötnapos programsorozat része a szakmai vásár mellett 70 koncert, egy 15 filmből álló tematikus dokumentumfilm-fesztivál és egy 45 szekcióból álló konferencia. Itt kerülnek átadásra a világzene nívós díjai is: a WOMEX életműdíj, a WOMEX szakmai kiválóság díja, és Az év kiadója díj.

 

A Womex fellépőinek pályázniuk kell a szereplésért. A héttagú független nemzetközi zsűri áprilisban bírálja el ajelentkezőket. A Van egy perced? Világzenei szakmai napok célja, hogy a ma-gyarok a zsűri szempontjait megismerve pályázzanak. A rendezvényen a zenei szakma kiemelkedő, hazai és nemzetközi képviselői készítik fel a zenekarokat, előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és személyes mentori találkozókon osztják meg tapasztalataikat. A kétnapos e-seményre zenekarokat és menedzsereiket várjuk.

A programsorozat részeként a látogatók részt vehetnek a Fonó Szalon esti előadásain és koncertsorozatán is.

Az esemény további részletei elérhetőek a Fonó honlapján és a Hangvető Facebook oldalán.

 

19:00 Világzene határtalanul


19:00 A magyar tehetségek képviselete nemzetközi szinten – kerekasztal-beszélgetés


Eplényi Kata – a Balassi Intézet Külügyi Iroda vezetője
Böszörményi Nagy Gergely – Design Terminál, főigazgató, a DT számos magyar start-up képviseletét végzi
Filipovics Vladan – F-Group, ügyvezető igazgató, a legjobb magyar futballisták menedzsere (Huszti Szabolcs, Gera Zoltán)
Horváth László – a Fonó Budai Zeneház igazgatója, Lajkó Félix menedzsere

 

Herczku Ágnes 2011-es Tüzet viszek c. albuma után újabb szólólemezzel jelentkezik. Az új lemez megálmodója, zeneszerzője, hangszerelője, producere Nikola Parov, akivel Ági 1999 óta (a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda c. nagyszabású táncestjének színpadraállítása óta) dolgozik. Eddigi közös albumuknak (pl. Volt nékem szeretőm, Megéred még) méltó folytatása a mostani, azzal az új hangszerelési lehetőséggel gazdagítva a korábbiakat, amit négy ifjú népzenész - Hegedűs Máté és Pálházi Bence: hegedű, Fekete Márton: brácsa és Molnár Péter: nagybőgő - tehetsége, tudása és mindenre nyitott gondolkodása inspirált. A régi összeszokott csapat (Nikola Parov, Födő Sándor, H. Á.) mellé egy éve "csapódott" a népzenész banda, így együtt, sok-sok koncerten és élményekkel teli turnékon igazi kis közösség kovácsolódott össze. Nem véletlen, hogy Ági ezt a címet választotta az új albumuknak: Bandázom.

 

 

Zűrös Banda


Tagjai a világzene, jazz és népzene különböző területeiről érkeztek, ám közös útjukat ebben a bandában a balkáni és a magyar népzene szeretete jelölte ki. Az elmúlt években és a jelen pillanatban is számos ismert hazai zenekarban szerepelnek. (Makám, Pravo, Fanfare Komplexa, , Fabula Rasa, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, stb.) A zenekar 2013-ban alakult és hamarosan megjelenik első kislemezük és videóklippjük is.


A zenekar tagjai:
Básits Branka - ének
Lang János- hegedű
Bede Péter- szaxofon
Varga Kornél - gitár
Boros Attila - basszusgitár
Kertész Ákos – dob
 

 

 

 

 

Jegyárak:

Helyszínen: 2500 Ft

Elővételben: 2000 Ft

Jegyek kaphatók itt!

 

Köszönjük, ha a támogatói jegy megvásárlásával segíted munkánkat!
A támogatói jegy ára: 4000 Ft
Minden támogatónknak 10%-os kedvezménykupont adunk a Fonó webboltjába.

 





« vissza a főoldalra
Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest Sztregova u 3

+36 1 206 5300 fono@fono.hu
Jegyvásárlás
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön aktuális rendezvényeinkről !

Adatvédelmi nyilatkozat
LiveFromFono
Youtube
musicfromfono
Youtube
Impresszum|Támogatók|Adatvédelmi nyilatkozat