fono.hu

2016.11.19. 10:00 Héttorony Fesztivál - Fonó Budai Zeneház

20 helyszín határon innen és túl, 10 kiállítás, 25 koncert, 100 művész.





A nomád nemzedék szellemi műhelyei és alkotóközösségei

Nyílt konferencia a Fonó Budai Zeneházban 


Házigazda a Hét Szabad Népművészet Alapítvány, együttműködő partner
a Kultúrpart Csoport


 

Információ: hettorony@kulturpartcsoport.hu
A rendezvény ingyenes!
 


Makovecz Imre életműve ezer szállal köthető a múld század hetvenes éveiben kibontakozó népművészeti mozgalomhoz. Szellemisége, gondolatai nagy hatással voltak az úgynevezett nomád nemzedék képviselőire. Zenészek, kézművesek, táncosok éppúgy mesterüknek tekintik, mint sok építész. Életében tisztelték és hallgattak rá, megfogadták tanácsait. A szerves gondolkodás, vagy tán egy új világszemlélet kialakításában vezető szerep jutott neki. Kisugárzása, hatása az élő népművészetre ma is eleven. Ezért is kapott helyet ez a nyitott szakmai találkozó az idei Héttorony Fesztivál programjában.

 

Program

9:00 Vendégek fogadása, regisztráció

10:00 Kiss Ferenc népzenész: Köszöntő – Nomád nemzedék vagy nomád nemzetség?

10:30 Szarvas József színművész: Tündérkertek, kultúrpajták – Közösségépítés Viszákon

11:00 Novák Ferenc „Tata” koreográfus: A Bihari közösségformáló ereje – A táncház ötlet – Az együttesből induló koreográfusok egyéni útjai és műhelyei (Foltin Jolán, Stoller Antal, Mucsi János, Szögi Csaba és mások)

11:45 Kávészünet

12:00 Havasréti Pál népzenész: Téka táborok – Az újság – Népzeneiskola – Téka Archívum

12:45 Csernyus Lőrinc építész: Makovecz műhelyében – Vándoriskola – Az organikus turisztikai útvonal

13:30 EBÉD

14:30 Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója: A Fonó, mint közösségi tér

15:00 Nagy Mari és Vidák István textilművészek: Kutatni, alkotni, tanítani

16:00-18:00 Szakmai kerekasztal a kávézóban

 

17:30 A Meshinda együttes és Pandit Rajeev Janardan szitárművész játszik az előtérben

20:00 Makám lemezbemutató koncert

 

Makovecz Imre így emlékezett az 1978-ban elkezdett tokaji közösségi ház építésére:

„Tokaj egy más időben történt, az egy különös, a föld alól előjött, eufórikus idő volt, amelyben a társadalom informális rétege mozdult meg. De nem azok a fiatalok mozdultak meg elsősorban, akik valamilyen fajta képzettséggel rendelkeztek, hanem a kontraszelekció által perifériára szorult tömeg mozdult meg. Azt mondtuk, hogy nem a ház a fontos, hanem hogy ez a ház belül, az emberekben megépül, egy belső házzá épül. Rendszerint előadásokat hallgattak az emberek esténként, megbeszéltük azt, hogy mit csináltunk, gyakorlatokat kellett végezni ez alatt az idő alatt, és nem csak faragókról van itt szó, mert kosarat is fontak, kerámiát is égettek, meg mindenfélét csináltak, amit a kis mesterségek gyakorlásával lehet. Nagy élet folyt, és zene volt, és tánc. Tehát valami egészen különös, földalatti „Gesammtkunst Werk”-nek a világa volt ez. Annak az időnek meg kellett tennie azokat a cselekedeteit, amelyeket az az idő megkövetelt, legalábbis akik ezt észrevették, meg is tették itt, Magyarországon. Talán sokkal magasabb színvonalon és sokkal progresszívebben,
mint Európában másutt. Én nagyon sokat járok a határokon kívül, és tudom, hogy ami akkor Magyarországon az emberi szívekben megjelent, az Európában a legmagasabb szinten volt. Ez a tokaji idő, tehát a hetvenes éveknek az ideje beépült a magyar történelembe. Tudom, hogy beépült. Elegendő embernek kellene lennie ahhoz, hogy azt az időt újra ugyanúgy meg tudjuk fogni, mint ahogy a hetvenes években meg tudtuk fogni, hogy az történelemmé tudjon válni.” (Lejegyezés Ledniczky Márton Nomád nemzedék c. dokumentumfilmjéből)

Facebook





 





« vissza a főoldalra
Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest Sztregova u 3

+36 1 206 5300 fono@fono.hu
Jegyvásárlás
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön aktuális rendezvényeinkről !

Adatvédelmi nyilatkozat
LiveFromFono
Youtube
musicfromfono
Youtube
Impresszum|Támogatók|Adatvédelmi nyilatkozat