2017.01.23. 19.00 ELMARAD! Kultúrpart születésnap és Novák Péter lemezbemutató


Az Esemény időpontja: 2017-01-23 00:00

Az előadás a Nemzeti Gyásznapra való tekintettel ELMARAD.


 Új lemezzel jelentkezik Novák Péter és kilenc éves a Kultúrpart.

Lemezbemutató koncerttel ünneplik meg a Kultúrpart 9. születésnapját január 23-án a Fonó Budai Zeneházban.

Novák Péter és a Kultúrpart társulata Üzenet a Földről c. darabját nagy sikerrel játssza az ország számos színpadán. A produkció Weöres Sándor megzenésített verseire, és Novák interaktív beszélgetéseire épül a fenntartható fejlődés témakörében. Az előadásból lemez is készült.

„Itt van minden nemzet apraja-nagyja, szabadon gyakorolva faji, nemi, etnikai, vallási meggyőződését. Álompolgári ismeretek alapfokon, a flóra és fauna, tűz, víz, föld, levegő, az éltető négy elem mellett.” – foglalta össze az előadás üzenetét Novák Péter.



 

A Kultúrpart saját stúdiójában rögzített korongon 29 szám hallható, a zenészek között találjuk a Pál Utcai Fiúkból ismert Molnár Balázst, az Etnofon billentyűsét Küttel Dávidot, a Príma díjas fúvós Szokolay Dongó Balázst, a Kimnowak egykori dobosát Nyíri Sándort, valamint Braun László gitárost. Bár maga az előadás a 12-16 éves korosztálynak szól, a lemez korántsem gyereklemez: a felnőttek számára éppúgy fontos üzenetet közvetít, mint a fiataloknak. Üzenetet, a Földről.

A koncert apropója, hogy január 22-én, a Magyar Kultúra Napján ünnepli kilencedik születésnapját a Kultúrpart, melynek Novák az egyik alapítója. A „kézműves médiaügynökség" számos sikert könyvelhetett el az elmúlt kilenc évben a minőségi kultúra- és életmód-kommunikáció területén; a tartalomgyártó csoport úttörő és értékteremtő felület és forrás minden médium számára.

 

 


Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova u. 3

+36 1 206 5300
fono@fono.hu

Munkatársak