Aprája Dudazenekar lemezbemutató koncert


Az Esemény időpontja: 2019-03-30 18:00

Közreműködnek a Búzaszem Iskola zenetanárai és furulyás, tekerős, kobzos, hegedűs, citerás növendékeik.


 

Az Aprája Dudazenekar mérföldkőnek számító eseményhez érkezett el 2015-ben. A zenekar három tagja azonos néven önálló formációt alkotva nevezett a Fölszállott a Páva televíziós vetélkedő műsorba, ahol egészen a középdöntőig jutottak. Az együttes koncepciója azonban jóval korábban, 2009-ben született, amikor Bese Botond első dudás tanítványai, akkor még alsó tagozatos kisdiákok, részt vettek a Magyar Dudazenekar 20 éves évfordulója alkalmából megtartott koncerten a Fonó Budai Zeneházban. A zenekar megalakulásától fogva fontos alapelv volt, hogy annak tagja minden Búzaszem Iskolában dudálni tanuló diák, és az egyes szereplések különböző Aprája formációkat hoznak létre a zenei esemény jellegét illetően.

A Búzaszem néphagyománnyal történő nevelési rendszerében fontos, hogy tanulmányai során minden növendék megismerkedjen az áramlat élménnyel, melynek eszköztárában leginkább koncertek, fesztiválok, táncházak szerepelnek. Lemezfelvételre csak álmainkban gondoltunk. Nagyon megörültünk, amikor kiderült, hogy az NKA Hangfoglaló Kollégiuma valóra váltja ezeket az álmokat, és anyagilag hozzájárul egy régóta áhított népzenei lemez elkészítéséhez, ahol kicsik és nagyok, aprájások és más népzenész növendékeink, mind-mind részesei lehetnek egy kihívást jelentő zenei vállalkozásnak. A lemez tartalmát nehéz summázni, de talán érzékelhető annak sokszínűsége a zenei összeállítások földrajzi kiterjedését illetően, ami a Rábaköztől egészen Moldváig terjed. Az olykor kísérletező hangszerelés izgalmakat rejt számunkra is.

A lemezre történő készüléssel azonos időszakban készült el Bese Botond másfél évtizedes zenetanári munkásságának eredményeit bemutató oktatás módszertani honlap. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával létrehozott duda tanmenet egyes részleteit ízelítőként tárjuk a koncert közönsége elé.

Az est házigazdája Navratil Andrea és Horváth Szilárd

 


Aprájás fiúk a strakonicei Nemzetközi Dudás Fesztiválon (Csehország, 2014)


A belépés ingyenes. Az est folyamán adományokat elfogadunk a Búzaszem Alapítvány javára.


Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova u. 3

+36 1 206 5300
fono@fono.hu

Munkatársak