Fonó Szerda tánctanítás és táncház: Visai táncok

Fonó Szerda tánctanítás és táncház: Visai táncok

Az Esemény időpontja: 2021-09-2919:00

 

Fonó Szerda

Tánctanítás és táncház:

Visai táncok

 


Fonó Szerda táncalkalmainkra olyan kezdő és haladó táncosakat várunk, akik tánctanfolyam keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. Az élőzenés tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, majd egy közös énektanulással és össztánccal, majd táncházzal zárul. Várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül!

Oktatók:
Deffend Irén "Inci" és Szappanos Tamás "Szapi" - haladó csoport
Vatai Barbi és Galát Péter - kezdő csoport

Visa az erdélyi Mezőség, ezen belül a Belső-Mezőség kistájon található. Azon települések egyike, ahol - az 1960-as évek végéig - a helyi fiatalság által rendszeresen megtartott hétvégi táncalkalmakat a magyarpalatkai cigányzenészek muzsikálták ki. A magyarpalatkai zenészek körzetéhez tartozó falvak: Visa, Magyarpalatka, Vajdakamarás, Mezőkeszü, Báré, Mócs, Gyulatelke, Mezőgyéres, stb. Ezen falvak táncait ismerjük “mezőségi táncok” néven. A “mezőségi tánc” nem véletlenül oly kedvelt és népszerű világszerte. Motívumokban hallatlanul gazdag és virtuóz, s a tánc közbeni harmonikus együttműködés a testbeszéd végtelen és “költői” tárházát nyitja meg férfi és nő között.

A visai táncok oktatói évtizedek óta elmélyülten tanulmányozzák Visa tánchagyományait. Régi ismeretség és barátság köti őket az ottani emberekhez, ami záloga lehet a visai táncok hiteles átadásának.

„A visai tánc, amit tanítani fogunk, különösen gazdag és izgalmas. A visai emberek nagyon szeretnek mulatni, nagyon szeretnek táncolni. Rendkívül virtuóz módon sok motívummal, átvetőkkel, páros forgásokkal, a nők hát mögé dobásával, kar alatti kiforgatásával, csapásolásokkal, fantáziadús és kreatív motívumfűzésekkel fűszerezett. A visaiak tánca a “mezőségi tánc” krémje, esszenciája. Az bánja, aki nem jön el!” Szappanos Tamás

Jegyár: 1000 Ft 

Az esemény zenés-táncos rendezvénynek minősül és csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet látogatni. (Applikációt is elfogadunk.)

 Legalább ennyire fogunk jól mulatni! 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
RENDBEN

Szabályzat