Népzenei koncertnap a Dunán

Az Esemény helyszíne: Kassa Jazz Hajó
Az Esemény időpontja: 2018-05-25 11:00

Fiatal zenészek, változatos zenék, izgalmas helyszín - Koncertek egész nap a Dunán!


A Budapest Folk Festhez kapcsolódva népzenei koncertnapot tart a Hagyományok Háza. A Budapesten dokkoló Kassa Jazz Hajó két színpadán 11 órától 17:30-ig szól majd a muzsika.
2017 tavaszán a Hangvető Zenei Társulással együttműködve a Hagyományok Háza nyílt pályázatot hirdetett népzenei és világzenei zenekarok számára. A beérkező több mint 60 pályázatból egy öttagú szakmai zsűri választotta ki azokat a formációkat, illetve művészeket, akiket 2017/18-ban külföldi megkereséseink, nemzetközi együttműködéseink alkalmával kiajánlunk.
A zenekarok közt vannak olyanok, akik csakis autentikus népzenét játszanak és vannak feldolgozott népzenét játszóak. Vannak olyanok, akik más népek népzenéjével és vannak olyanok, akik más zenei stílusokkal ötvözik a magyar népzenét. Találunk köztük kismagyarországi, erdélyi, dél-szláv, cigány, balkáni, moldvai zenét játszó bandákat.

Az ezekből az együttesekből álló színes csokor tehát területileg, etnikailag és műfajilag a mai magyar népzenei szcéna igen széles spektrumát öleli fel és tudja bemutatni a hazai és külföldi közönségnek.

 

A május 25-i koncertnapra a szervezők elsősorban a magyarországi és régióbeli koncert-, program- és fesztiválszervezőket várják. A nagyközönség számára is nyitott és ingyenes a rendezvény, azonban a hely befogadóképességének korlátai miatt regisztrációhoz kötött.

Regisztráció és részletek itt! 
 

Részletes program:

11:00-11:20 Tázló
11:30-11:50 Tarsoly
12:00-12:20 Enyedi Ágnes és a Bandárium
12:30-12:50 Kubinyi Júlia – Szokolay Dongó Balázs Duó
13:00-13:20 Zagyva Banda
13:30-13:50 Guessous Majda Mária
 

SZÜNET

14:40-15:00 Babra

15:10-15:30 Etnorom
15:40-16:00 Szabó Enikő és zenekara
 

SZÜNET

16:30-16:50 Csángálló
17:00-17:20 Hurdy-Gang

 


Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova u. 3

+36 1 206 5300
fono@fono.hu

Munkatársak