Fonó Szerda táncház: Tarsoly zenekar, Budapest Mezőség Band
Az Esemény időpontja: 2019-10-0220:00

Szerdai táncalkalmainkon a táncházé a főszerep!
Minden héten két zenekar lesz vendégünk, akik egész este húzzák a talpalávalót.

A Góbé és a PásztorHóra zenekarok kétheti rendszerességű moldvai és vonós táncházával valamint a legkiválóbb budapesti, vidéki vagy épp határon túli táncházi bandák muzsikájával várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül, tánctudástól függetlenül!

 

Fonó Szerda: Tarsoly és Budapest Mezőség Band táncház

A 2010-ben alakult Tarsoly zenekar többszörös Nívó díjas, a hazai népi zenekarok körében egyik leginkább foglalkoztatott együttes. Az idei évben adják ki negyedik lemezüket, amelyen a Nyírség népzenéjét rögzítették tánctanításhoz.


"Célunk együtt: hagyományaink megélése, és hogy ezt széles körben megismertessük és megszerettessük hallgatóinkkal. Ezen kívül mindegyikünk tanárként is elhelyezkedett, így amit mi megkaptunk mestereinktől, azt most szeretnénk továbbadni."


A zenekar tagjai:
Bencze Mátyás – hegedű
Böröcz Balázs – brácsák
Hornich Thomas – nagybőgő
Jobbágy Bence – cimbalom
Margetán Máté – fúvós hangszerek

A Budapest Mezőség Band egy több generációból álló táncház zenekar, aminek gerincét a magyarpalatkai zene adja. „Ahogyan eddig is, úgy a jövőben is csak táncházakat vállalunk, mert a népzenénknek legfontosabb láncszeme, hogy tánc alá muzsikáljunk. Ha ez nincs meg, akkor a fának a gyökerét veszítjük el, és kidől mindaz, amibe szerelmesek lettünk.”


A zenekar tagjai:
Kovács Márton, Kalász Máté - hegedű
Fekete Antal 'Puma', Fekete Márton 'KisPuma'- kontra
Lelkes András - nagybőgő
 

 

 

Jegyár: 1000 Ft

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
RENDBEN

Szabályzat