fono.hu

A világ legjobbjai között ismét a Buda Folk Band

A WMCE toplistájára került a Saját gyüjtés c. lemez.


Januárban a legjobb magyar album a Buda Folk Bandé!

 

Az októberi WOMEX-en mutatta be szám szerint harmadik önálló lemezének anyagát a Buda Folk Band, akik az elmúlt években már toplistás helyezésükkel és fesztiválmeghívásaikkal beírták magukat a nemzetközi világzenei elitbe. A Fonó gondozásában megjelent Saját gyüjtés c. új lemez igen erős nemzetközi mezőnyben felkerül a világ legrangosabb világzenei toplistájának, a World Music Chartsnak (WMCE) legjobb albumai közé, szám szerint a 13. helyen! A rangos listát 24 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap 1-jén a www.wmce.de honlapon. Ebben a hónapban más magyar album nem került fel a listára. A zenekar legközelebb febr. 6-án lép fel a Kerekes Banddel együtt az Akváriumban, majd febr. 12-én a Zeneakadémián adnak önálló koncertet.

 

A Buda Folk Band tagjai gyerekkoruk óta foglalkoznak a magyar nyelvterület zenei hagyományával. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen a szülők között találjuk például a korai Muzsikás meghatározó tagjait is. Ha úgy tetszik, egy revival zenészdinasztia születésének lehetünk tanúi, talán az egykori hagyományozódás gyakorlatának 21. századi parafrázisaként. Számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában. Olyannyira, hogy más zenei műfajok hatása alól sem vonják ki magukat. E hatások a Kárpát-medencében megtalálható népi hangszerek sajátos hangszerelésével kiegészülve adják a zenekar egyéni hangját – írja róluk a Zeneakadémia.

 

“A népzene természete magában hordozza az állandó változást és az egyéni önkifejezést. Mi, magyarok az első hangrögzítő eszközök megjelenésétől kezdve élen járunk saját népzenei hagyományunk gyűjtésében. Ahhoz, hogy jobban tudjunk tájékozódni benne, elengedhetetlen a még élő paraszti közösségek megismerése. Amikor az eredeti, falun játszott népzene hangfelvételek, gyűjtések formájában városi környezetbe kerül, megteremti saját maga fennmaradását, és új zenei gondolatokat ébreszt. Ezen a lemezen is ilyen dalokat, a paraszti kultúra emlékeiből a magunk stílusában értelmezett saját gyűjtésünket szeretnénk megosztani.” (idézet a lemezborítóról)

 

“Számukra a népzene anyanyelv, ugyanakkor ők maguk ízig-vérig városi emberek, a 21. század fiataljai, akik megélik a jelenkort.” (Kiss Eszter, Magyar Nemzet)

 

Nem kevesebb, mint a magyar népzene múltja, jelene és egyfajta jövője szintetizálódik ebben a lemezanyagban. Én pedig nem tudok hová lenni az ámulattól. Azt gondolom, ez az a lemez, amit évek vagy évtizedek múlva lehet csak elhelyezni az őt megillető polcon, az eddig keletkezett és az utána következő produktumok sorában. Annyi már most bizonyos: megkerülhetetlen alkotás. Kvalitásaiban, ízeiben, arányaiban. (Olasz Sándor, riff.hu)

 

A WMCE tagjai rádiós vilgzenei szakemberek, akik egymástól függetlenül választják ki az európai kiadók által a közelmúltban publikált több száz album közül azokat, amelyek szerintük az adott hónap legjobb lemezei. Ebben a hónapban más magyar album nem került be a legjobbak közé. Az elmúlt években sikerrel szerepel ezen a listán Lajkó Félix Mező c. lemeze (Fonó), a Karaván Família albuma (Fonó), a Buda Folk Band Magyar világi népzene c. albuma (Fonó), a Cimbaliband: Moldva (Fonó), Herczku Ágnes Bandázom (Fonó), Romano Drom colors (Fonó), a Zűrös Banda első lemeze (Fonó) és más kiadóktól a Söndörgő és a Romengo lemezei.


A Saját gyüjtés c. album megvásárolható a Fonó webboltjában, illetve a terjesztőknél, valamint digitalis terjesztésben az ITunes, Amazon Deezer, Spotify stb. felületeken.

 



« vissza a főoldalra
Kapcsolat

Fonó Budai Zeneház

1116 Budapest Sztregova u 3

+36 1 206 5300 fono@fono.hu
Jegyvásárlás
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesüljön aktuális rendezvényeinkről !

Adatvédelmi nyilatkozat
LiveFromFono
Youtube
musicfromfono
Youtube
Impresszum|Támogatók|Adatvédelmi nyilatkozat