
HERCZKU ÁGNES HOZOMÁNY-MAGYARVISTA
Erdélyi népzene régen és most
Herczku Ágnesnek a 2018-ban kiadott Hozomány – Erdélyi népzene régen és most –Visa című népzenei albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje” volt, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. Az énekesnő, soron következő Hozomány – Magyarvista című albumát most egyetlen vistai (Kalotaszeg) asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építette. Erre nemcsak „Erdei” Erzsi kivételes egyénisége, repertoárjának gazdagsága és a faluban betöltött közösségi szerepe adott okot, hanem az évek során elmélyülő, egyre meghittebb kapcsolatuk is.
Herczku Ágnes albuma ismét dupla CD-t tartalmaz: a Gyűjtés-en az évekkel ezelőtt felvett dalok válogatott anyaga, a Revival CD-n pedig a hazai népzenészek legjavából összeállított zenekar énekes és hangszeres felvételei hallhatók. Ez utóbbi felvételek „Erdei” Erzsi énekei mellett Kallós Zoltán gyűjtéseire is támaszkodnak, olyan híres prímások játékát megidézve, mint a mérai Antal Ferenc „Árus” vagy a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás”.
Ez az értékmentő, de előremutató album egyszerre állít emléket falusi Mestereinknek, énekeseknek, zenészeknek, ugyanakkor mintát adhat arra, hogy ez a zenei kultúra megtanulható, átadható és nagyon-nagyon szerethető.
Herczku Ágnest gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot az Ő emlékének ajánlja. A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában, az NKA és a Hagyományok Háza támogatásával jelenik meg.
Zenei rendező / Musical direction by – Herczku Ágnes és Nikola Parov
Szerkesztette / Edited by – Herczku Ágnes
Hangmérnök / Recorded and mastered by – Nikola Parov
Fényképezte/ Photographed by – Bácsi Róbert László (2011, 2012, 2019, 2022)
és Urbán Ádám (Kallós portré 2016)
A gyűjtések képeit Pál István, Herczku Ágnes (2005) és Nikola Parov (2013) készítette
Rajzok / Drawings – Herczku Ágnes
(Inspired by Keith Haring and embroidery from Kalotaszeg)
Design / Graphic design by – Raden Hannawati
Műszaki szerkesztő / Technical editing by – Szilasi Marianne
Angolra fordította / English translation by – Pétsch András
A Revival lemez felvételei és a mastering 2021/22 telén készültek
a Living Room-ban.
A Gyűjtés cd felvételei Vistában készültek. (2005, 2011, 2013)
TRACKLISTA: Revival CD 1
- Nem szeretem az idő járását / I do not like the walk of time 2:21
- Akár a Simon Pista / Like Pista Simon 7:00
- A „Három árva” Zsófi mama után / The “Three Orphans” – after Mama Zsófi 3:52
- A Fehérek balladája / Ballad of the Fehér 2:44
- Legényes „Hitler” után / “Legényes” (men’s solo dance) after “Hitler” 2:11
- A búcsúzók panasza / Complaints of farewell bidders 2:14
- Mulatság „Erdei” módra / Fest á la “Erdei” 20:33
- Erdei Erzsi panasza / Erzsi Erdei’s complaint 1:37
Összidő / Total time 42:37
TRACKLISTA: Gyűjtés CD 2
Keservesek és balladák
- Kinek panaszoljam magam (KL gyűjt., 2002) 1:16
- Bemondás és az „Erdei” név meséje (2005) 5:16
- Ország-világ az én hazám (2011) 2:29
- Amerre én járok (2011) l,l,l,lls 1:02
- Gyere kismadárka (2011) 2:17
- Kimegyek a hegyre (2011) drmmmm 1:29
- Kimegyek a hegyre (2011) l,l,llls 2:04
- Csá Bodor a barázdába (2011) 3:22
- Csak titokba, csak titokba (2005) 1:34
- Három árva balladája (2011) 3:12
- Fehér László balladája (2011) 2:36
- Rózsa Sándor balladája (2013) 2:21
- Simon Pista balladája (2011) 2:46
- Simon Pista igaz története (2013) 2:15
Mulatsághoz, tánc alá - Hajnalik, öreges csárdások, csárdások
- Virágozzák a vistai temetőt (2011) 2:03
- Udvarom, udvarom (2005) Csak ha egy fiatal meghalt! 2:16
- Temető kapuja (2011) 1:09
- Hej, nem szeretem az idő járását (2011) 1:43
- Erdélyország az én hazám (2011) 2:07
20. Az a vonat, ha elindult (2005) l,l,llddtil 2:19
21. Az a vonat, ha elindult (2011) drmmdrmm 1:36
22. Jaj, de széles, jaj, de hosszú (2011) drmmdrmm 1:42
23. Jaj, de széles, jaj, de hosszú (2011) 3:12
24. A vistai templom mellett (2005) 1:55
25. Hallod-e te szelidecske (2011) 1:34
26. Szép a rózsa / Udvaromba hármat fordult (2005) 2:41
27. Hat ökör a földet (2005) 3:14
28. Kinek van, kinek van (2011) előző folytatása 1:22
29. Megyek az utcán lefelé (2005) 2:09
30. Fekete tyúk / csujogatás (2005) 1:27
Összidő / Total time: 66:44
A lemez dalszövegei itt »»