Következő események

Balogh Katesz vagyok, Budapesten születtem és nevelkedtem, de a szívem Nagyecsedé. Oda való vagyok, az a hazám, nagyecsedi cigányként élem mindennapjaimat. 1987-től Balogh Bélától tanultam táncolni, de nem a hagyományos kereteken belül, mint akik a zárt családi közösségben ellesik a lépéseket idősebb rokonaiktól. Profi körülmények közt, próbateremben, heti rendszerességgel tanulhattam, bővíthettem azt, ami eleve velem született. 10 éves koromban már külföldön mutathattam be tudásomat, 15 évesen számos fesztivál, verseny résztvevője voltam hazai és külföldi viszonylatban egyaránt.
Gyermek tehetségfejlesztő táborokban tanítottam, valamint a Polgár Alapítvány tehetségkutató programjában dolgoztam 5 éven keresztül, mint zsűri és mentor. Színházi darabok és roma témájú filmek szakértőjeként illetve koreográfusként is tevékenykedtem. 2008-ban elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere Díjat, táncos szólista kategóriában, nagyecsedi táncanyaggal. Az elmúlt 33 év során meghívást kaptam számos fél profi illetve profi magyar néptánc együttesek tanítására (Békéscsaba, Szeged, Kiscsősz) valamint külföldi táncosokat is oktattam (Szabadka, Írország, Spanyolország, Franciaország, Venezuela, San Francisco, Anglia). Mind ezek mellet számos hazai folklór együttessel dolgoztam együtt: Karaván Familia, Romengo, Parno Graszt, Khamoro, Etno Rom.

Közreműködők:
Balogh Katesz (tánc)

Zenekar:
Horváth Pákó 
Balogh Zsolt Noé
Balogh Ernő
Váradi László