Jegyvásárlás

Következő események

Muzsikás Fesztivál

2022. október 6-7-8.

Az ország egyik legrégebben működő népzenei együttese, az 50 éves táncházmozgalom zászlóshajója. Fiatalok generációi nőttek fel az ő zenéjükre, tanulták a táncokat az ő muzsikájukkal, felvételeik legendásak itthon és külföldön egyaránt. Számtalan hazai díjuk mellett (Liszt- Díj, Kossuth-Díj, Prima Primissima Díj) megkapták a WOMEX Artist Award-ot is, ami a legnagyobb nemzetközi elismerés a világ- és népzenében. Odaadásuk a népzene iránt, a régiektől tanult alázatuk a hivatásuk iránt és mély emberségük egymás és a külvilág felé, ami meghatározza a zenekar szellemiségét. A Muzsikás együttes évtizedek óta meghatározó népzenei élménye a következő generációknak: gyerektáncházaikban ezrek tanulták az első lépéseket, rendhagyó énekóráikon a koncerthelyszínektől távol élő, esetleg nehezebb sorsú gyerekek is közel kerülhetnek a népzenéhez, koncertjeiken húszévestől a nyugdíjas korúakig több gereráció énekli együtt a legszebb népdalokat... idéntől pedig a koncertek mellett már a frissen életre hívott Muzsikás Fesztiválon is várják a közönséget október 6. és 8. között számos helyszínen, többek között a fővárosi Zeneakadémián és a Fonóban.

2022.10.07. péntek
BUDAPEST, FONÓ


18:00 Kása Béla kiállításmegnyitó és Muzsikás kerekasztal-beszélgetés (ingyenes)
19:00 Petrás Mária zenekara (ingyenes)
20:00 Huun Huur Tu koncert
Jegyár: 4000 Ft elővételben, 5000 Ft a koncert napján
22:00 Poros táncház (ingyenes)

A fesztivál programjaira várják a népzene-kedvelőket, táncházasokat és a műfajjal még csak ismerkedő érdeklődőket egyaránt.