
Nagy Csomor András és zenekara
Következő események
Nagy Csomor András és zenekara
lemezbemutató koncert
A Nagy Csomor András prímás által vezetett zenekar koncertjein elsősorban a Kárpát-medence zenei hagyományaira épít. Céljuk a népzene, a kávéházi cigányzene és még sok más világzenei műfaj saját képükre formálása anélkül, hogy a műfaj lényeges tartalma sérülne. Mindezt színpadképes, szakmai és laikus közönségnek is befogadható formában valósítják meg, igazi jó hangulatot varázsolva a szórakozni vágyó közönség számára.
Koncerteztek többek között Rómában a Magyar Akadémián, Argentínában, Uruguayban, Brazíliában, Lengyelországban, Csehországban, a Balatonfüredi Borhéten, rendszeres vendégei a gombaszögi fesztiváloknak. Nemrégiben megjelent lemezük zenéivel az idei évben bemutatkoznak Tusványoson, a budapesti Fonóban, a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon és az MCC Feszten is, Esztergomban.
Közreműködik:
Nagy Csomor András - hegedű
Nagy Csomor István - hegedű
Lajti Ákos - brácsa
Lajti Gergő - cimbalom
Vörös Dániel - nagybőgő
Babindák István "Babi" - klarinét, szaxofon
Orbay Lilla, Szabó Kincső - ének
Jegyár:
Elővételben 1300 Ft, az esemény napján 1500 Ft