Jegyvásárlás

Következő események

Jobb, mint egy házibuli!
Kamasz Táncházunkban a tizenévesek mulathatnak egy jót kora esti kezdéssel.

A 2016-os Fölszállott a páva vetélkedőből jól ismert Sarjú Banda havonta egyszer táncházat muzsikál, ahova a tizenéveseket várjuk. A kamasz táncház azoknak a fiataloknak nyújt táncházi élményt, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. A táncolni már tudók mellett számítunk azokra is, akik most ismerkednének a néptánccal, táncházzal. Az este folyamán tánctanárok segítik a bekapcsolódást akár teljesen kezdő szinttől.

Házigazda: Sarjú Banda
Tánctanárok: Bacsó Lilla és Darabos Péter, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai

SARJÚ BANDA

A fiatal muzsikusokat 2015-ben ismerhette meg az ország a Magyar Televízió „Fölszállott a Páva” tehetségkutató verseny műsorában. Ekkor még egyéni kategóriában mutatták meg tudásukat, de a színfalak mögött elindult a közös muzsikálás. Szoros barátság és egy új zenekar született, családjuk és Kuczera Barbara művészeti vezetőjük támogatásával. 2016-ban már Sarjú Banda néven indultak a versenyen és elnyerték az Ország Legjobb Zenekara díjat. A sarjú jelentése: utód, leszármazott vagy levágott növény szálak töveiből újra kikelő hajtás. A Sarjú Banda hivatása az eredeti magyar hangszeres népzene elsajátítása, megőrzése és tovább éltetése. Örömmel és tisztelettel tanulják a mesterektől, hagyományőrző zenészektől, éltetik a színpadon és a táncházakban egyaránt.

Hajdu-Németh László - hegedű
Hajdu-Németh Balázs - hegedű
Gál Tibor - ének
Szilágyi Szabolcs - hegedű, brácsa
Csoóri Bendegúz - nagybőgő
Horváth Áron - cimbalom
Művészeti vezető: Kuczera Barbara

„Gyökereink” – hagyományőrzők a kamasztáncházban

Hagyományaink feltárásában, megismertetésében nagy szerepe volt azoknak a kutatóknak - Vikár Béla, Kallós Zoltán, Martin György (csak a mérföldköveket említve) , – akiknek munkássága hozzájárult ahhoz, hogy ma ezt a hagyományt pl. itt a táncházban megtanuljuk és ugyan úgy szórakozzunk vele, mint hajdanán a régiek.
A kutatók és a hagyomány mai továbbadói (pedagógusok, táncoktatók, koreográfusok) mellett óriási a szerepe van azoknak a közösségeknek, akik saját településük hagyományait, néptánc és népzenei anyagát évtizedek óta őrzik és továbbadják. Szék, Kalotaszeg és Mezőség táncai és zenéje újabb és újabb korosztályokat hódít meg és a Fonó a példa arra, hogy a várost sőt a világot is képes meghódítani.
Vannak azonban olyan hagyományt megtartó települések az egész Kárpát medencében, országunk határain belül is, akiknek kultúráját érdemes megismerni. Nemcsak azért, mert szép, hanem azért is mert a népi műveltség része nemzeti kultúránknak.
A XIX. századig a folklór természetes része volt a közösségek életének. A „változó világ” a társadalmi és gazdasági változások, az életmódváltás, az új divatok és szórakozási formák egyre inkább háttérbe szorították. Ezzel szinte egyidőben jelent meg a múlt értékeinek elvesztése miatti aggodalom és alakultak egész Európában hagyományőrző társaságok. A modern művészet is felfedezte a népművészetet elég, ha csak Bartók, Kodály életművére gondolunk.
A magyar népművészetet 1896-ban a millenniumii kiállításon a Városligetben mutatták be az országnak-világnak a magyar falu népművészetét, de hamarosan országos bemutatók szerveződtek a táncok, zenék előadására.
l931. Budapest, városi színház volt a helyszíne a Bokréta mozgalom első előadásainak. Tekinthetjük ezt a néptáncmozgalom születésnapjának!
Szany – nyugat-magyarországi település – állattenyésztéséről, vásárairól ismert gazdag település. Kitűnő papjai és tanítói révén –már az 1900-as évek elején is élénk kulturális élet jellemezte. A Szanyi Bokréta 1931-ben már ott vonult Budapesten, sőt 1935-ben Európa első néptáncfesztiválján Londonban is szerepeltek. 1943-ban az észak erdélyi területek visszacsatolása alkalmából rendezett ünnepségeken erdélyi turnén vettek részt. És a Szanyi Bokréta azóta is működik! Fogadjátok őket szeretettel! Zenekaruk, a Greznár zenekar családi zenekarként a negyedik nemzedéknek adják át a hagyományt!

A program szervezője: Muharay Elemér Népművészeti Szövetség

Jegyár: 1000 Ft

Az évad további Kamasz Táncház alkalmai:
Április 22. szombat 18:00
Május 20. szombat 18:00
Június 3. szombat 18:00