Kiadó és kiadás éve:  Fonó, 2024
Termékkód: FA-542-2
Ár:
3000Ft (9 EUR)

Ízlésesen megfér egymás mellett hip hop idézet, makedón dallam, és magyar népdal, derül ki az album első számából, ami a Piros címet viseli. A tradicionális román kavalos dallam is elbírja a drum and bass kíséretet, derül ki a Dupla pita című számból. Zenész kollégáknak is feladja a labdát a 22\16-os ritmusképre állított Sandansko, ami egy Sandanski város környékéről gyűjtött bolgár dallam és egy moldvai csángó nóta összeöltésével keletkezett. A tavaszi megjelenés okán még előfordulhat, hogy Hidegen fújnak a szelek, ahogy a sokak által feldolgozott népdalban is elhangzik, ettől a verziótól bizonyosan melege lesz a hallgatónak, olyan erővel csap ki rajta a felgyülemlett energia. Észak-Afrika, Kaukázus, Balkán, poliritmia, bolgár és török dallam, instrumentális csemege az Afrika című szám. Az 1911 című Szörényi-Bródy szerzemény feldolgozása is felkerült a lemezre “az utolsó előtti előtti békeév” idejére kalauzolva a kultúrtörténet iránt érdeklődő közönséget, afro ritmus, moldvai dallam, funk groove -a szerzőpáros se ismerne rá elsőre.

A zenekart a Patreonon támogató közösség szerint kifejezetten jól passzol a SKA ritmus, a bánáti dallam, ehhez a nem szokványos zenei társításhoz a magyar népzene tárházából már annyiszor előrángatott Elment a madárka kezdetű dal adott alkalmat, míg az album nyolcadik számát, ami eszperantóul hangzik el, bravúros rekordként értékelték. Az Agrár DnB című instrumentális számban a román furulyás pásztordallamhoz kanna adja a ritmust és a basszust. Az albumot lezáró tizedik szám a Peckes nevet viseli, a zenekart 25 éve közösen alakított sógorok zenei párbeszéde. Ütős és fúvós cserélnek eszmét, az előbbi a róla elnevezett találmányával a Peckdrummal, utóbbi klarinéttal, és a műfajban általa elhíresült EWI-vel, elektronikus fúvós hangszerrel.

  1. Piros 3:52 (Besh o droM)
  2. Dupla pita 3:09 (Besh o droM)
  3. Sandansko 4:21 (Besh o droM)
  4. Hidegen fújnak a szelek 3:27 (Besh o droM)
  5. Afrika 3:28 (Besh o droM)
  6. 1911 4:22 (Szörényi Levente, Bródy János, Besh o droM)
  7. Elment a madárka 3:15 (Besh o droM)
  8. Zöld csillag 2:50 (Hámori Máté, Konok Péter)
  9. Agrár DnB 2:15 (Besh o droM)
  10. Peckes 2:14 (Besh o droM)

Fundák-Kaszai Lili: ének
Barcza Gergely: szaxofon, kaval, klarinét, EWI
Pettik Ádám: ének, Peckdrum, kanna, ütős hangszerek
Herr Attila: basszusgitár
Szumper Ákos: dob
Hámori Máté: gitár
Seres Vilmos: klarinét
Lisztes Jenő: cimbalom

2023-24 Jerusalem, Bristol, Budapest • Mix and mastering: Gergely Barcza

Cover: Nóra Pettik • beshodromofficial@gmail.com • www.beshodrom.hu

Elérhető letöltések: