FA 424-2
Fonó, 2019
Vonalkód: 5 998048 542420
Ár:
3000Ft (9 EUR)

A Boban Markovic Orkestar MRAK című új lemeze olyan lett terjedelmét és hangulatát tekintve, mint egy jó balkán buli a maga kihagyhatatlan csúcspontjaival és szomorúságba hajló mélységeivel. Egy olyan válogatás, amely egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott. A lemez a Fonó gondozásában jelent meg, kapható a Fonó webboltjában és a terjesztőknél.


A zenei anyag a 2018-as év rendkívül sűrű koncertszezonjában készült: a zenekar sokat turnézott külföldön és a koncertek közötti olykor rendkívül hosszú és fárasztó szünetekben születtek meg a jobbnál jobb zenei ötletek, a csapat így tette élvezetessé a várakozás perceit. De szállt a muzsika a zenekari buszban is! Volt olyan alkalom, amikor az összes kézi hangszer előkerült, és a buszos utazás zenekari próbává alakult át, de olyan is akadt, amikor valaki unalmában belekezdett egy dallamba, majd a mellette ülő beszállt egy másik szólammal, a végén már az egész busz harsogott a férfikórustól. „Azon kaptuk magunkat, hogy mire a helyszínre érkeztünk, készen állt a kórus rész a következő új nótából.” – írja a zenekar menedzsere.


1. Mrak 3’17” (Boban Marković)
2. Nana 3’39” (trad. arr: Boban Marković)
3. Grom 3’12” (Boban Marković)
4. Ilke Čoček 3’18” (trad. arr: Boban Marković)
5. Rakija 4’14” (D. Vasić, arr: Boban Marković)
6. Guram Guram 3’35” (Mića Ostojić, arr: Boban Marković)
7. Tika Tika Šukarija 3’36” (Boban Marković)
8. Dukat 3’36” (trad. arr: Boban Marković)
9. Duša 5’28” (trad. arr: Boban Marković)
10. Zvečarka 3’39” (trad. arr: Boban Marković)
11. Djobi Djoba 3’12” (Gipsy Kings)
12. Ederlezi 5’39” (trad. arr: Boban Marković)

BOBAN MARKOVIĆ trombita/trumpet
MARJAN KRSTIĆ trombita/trumpet
FILIP STOJANOVIĆ trombita/trumpet
DRAGAN JOVANOVIĆ kürt/tenor horn
DANIJEL MIRKOVIĆ kürt/tenor horn
GORAN SPASIĆ kürt/tenor horn
ZHIVORAD DIMITRIEVSKI szaxofon/saxophon
STEFAN PETROVIĆ tuba
DRAGAN KRSTIĆ harmonika/accordion
ALEX STOSIĆ ütőhangszerek/percussions
DAVID ZEKIĆ darbuka/goblet drum
DJAVIT DEMIROVSKI dob/drums
ALEXANDRA BORISOVA ének/voice

Az album első felvételével a ’balkán bulink’ nyitószámával egyből bekezd a banda egy pörgős táncolható slágergyanús szerzeménnyel, mely a szokástól eltérően nem népdal alapján íródott, hanem zene és szöveg tekintetében is Boban Markovic nevével fémjelzett. A ’Mrak’ szó jelentése ’sötétség’, és egy sötét gondolatokkal birkózó ember hazatérését meséli el. Nehéz szívvel érkezik meg a vándor szerettei körébe, mégis feloldják benne fénnyel a világ ütötte sebeket. Fénnyel és zenével, ami a mi esetünkben természetesen egy és ugyanaz. A dal kiemelkedően jónak találtatott, és így egyértelmű volt a döntés: videoklip születik hozzá. A klip forgatására a Duna budapesti szakaszára béreltünk hajót, és meghívtunk két olyan néptánccsoportot is, akik egyébként a színpadi produkcióinkban szoktak szerepelni. A feladatuk azonban nagyon kellemes volt ebben az esetben, hiszen nem koreográfiát táncoltak, csak azt örökítettük meg, hogyan buliznak a Dunán Budapest fényeivel a háttérben. A tavaly novemberben bemutatott videoklipet sokan Budapest imázsfilmként kezdték emlegetni, hiszen a film díszleteként sok jellegzetessége megmutatkozik a városnak.

Az albumot tovább hallgatva egyre több meglepetés érhet minket, hiszen tudatosan nem csupán tradicionális balkán rézfúvós hangszerek jelennek meg, hanem merész kísérleteket végeztünk, hogy a világzene fogalmát tovább szélesítsük a Boban Markovic Orkestaron belül is. Ennek bizonyítéka, hogy pár dal EDM-be hajló zenei hátteret kapott, és többször megengedtük magunknak az elektronikus effektekkel való játékot is.
Az album végére érve a balkán bulink is a csúcspontjához közeledik, az album két utolsó száma a két ráadás dal, mely mindkettő egy-egy híres feldolgozás. Az első a Gypsy Kings Djobi djoba című dalának rezes változata, amelyet azért válogattunk be a korong dalai közé, mert már régen nagy sikerrel játsszunk mindenféle színpadon, és mindenhol közönségkedvenc lett. Az eredeti dalnak ez egy instrumentális feldolgozása, amelyben a fő szólamot természetesen a trombita játssza.

A másik feldolgozás a balkán rezesbandák repertoárjából kihagyhatatlan Ederlezi című dal, melyet ezúttal ALEXANDRA BORISOVA, a bolgár énekes-színésznő énekel, akivel az elmúlt időszakban többször állt együtt színpadon Boban Markovic és csapata Szófiában. A fiatal bolgár művésznő kiemelkedő tehetsége és megkapó személyisége minden alkalommal elvarázsolta a muzsikustársakat, így egyértelmű volt, hogy őt kérik fel vendégénekesnek az album elkészítéséhez. A bonus track-ként szereplő Ederlezi az albumon a ráadás ráadása, egy végletekig kidolgozott és kibontott változata az eredeti dalnak, méltó befejezése a Boban Markovic legújabb korongjának.

Elérhető letöltések: