Termékkód: FA 573-0

A Fonó gondozásában jelenik meg Zolnai Sára első lemeze, a Közösen – Hangok Belső-Mezőségről digitális kiadványként. A projekt keretében a fiatal népdalénekes hangja Dezső Balázsné Kádár Erzsébet erdélyi, mezőségi hagyományőrző előadó érett hangjával lép párbeszédbe. Éneklésükben nem az előadói virtuozitás áll a középpontban, hanem az egymásra figyelés, a közös megszólalás ereje és a dalok természetes előadása.

A lemezen olyan kiváló zenészek működnek közre, mint ifj. Codoba Martin Florin, Szakács Kristóf és Szabó Szilárd, akik az erdélyi népzenei hagyomány hiteles képviselői. Hitelességük többek között abból fakad, hogy mindannyian Erdélyben élnek és tevékenykednek, olyan közegben, ahol a néphagyomány ma is szervesen része a mindennapoknak. Tudásukat részben családi örökségként kapták tovább, részben pedig idős mesterektől sajátították el.

Az albumon megszólaló dalok és szövegek generációkat kapcsolnak össze. Az Esős, a Keserves, lassú cigánytánc és menyasszonykísérő, az Erzsi nénié, a Boldog-szomorú és a Közösen című tételekben egyszerre van jelen a mindennapi élet érzelmi világa, a közösségi energia, a veszteség fájdalma és az összetartozás vigasza. A lemez címe, Közösen, nemcsak az egyik dalra utal, hanem a felvétel egészének lényegét fogalmazza meg. Ezek a dalok közösen születtek, közösen maradtak fenn, és ma is közösen kelnek életre. A hallgatót is erre a közösségre hívják: egy olyan térbe, ahol a hagyomány nem emlék, hanem jelen idejű tapasztalat.

  1. Esős
  2. Keserves, lassú cigánytánc és menyasszonykísérő
  3. Erzsi nénié
  4. Boldog-szomorú
  5. Közösen

Közreműködik:
Zolnai Sára - ének
Dezső Balázsné Kádár Erzsébet - ének
Ifj. Codoba Martin Florin - hegedű
Szakács Kristóf - kontra

Elérhető letöltések: