„Egy 18. századi összeírás tanulsága szerint az ország területén 1700 cigányzenészt tartottak számon. Ez a létszám a 19. század végére, azaz közel 100 év alatt megtízszereződött! Az egyre fogyó lehetőségek ellenére a népzenekutató Sárosi Bálint még jelentős foglalkozási csoportként beszél a cigányzenészekről az 1960-as években: „Hivatalos statisztika szerint Magyarországon 1963-ban 9929 cigányzenész volt… zenekarból országosan 393-at, ebből Budapesten 87-et tartott nyilván a statisztika.” Az ezredforduló körül még mindig legalább 3000 főre becsülték az országban foglalkoztatott cigányzenészek számát. A Muzsikáló Magyarország államilag támogatott program keretén belül azonban országosan már csak 75 zenekar jelentkezett!

A Muzsikáló Budapest kiadvány elsődleges célja nem más, mint az értékmentés, hiszen belátható, hogy csak úgy, mint a magyar autentikus népzene adatközlői, az éttermi cigány zene képviselői is - életkorukat tekintve legalábbis - kiöregedőben vannak, létszámuk folyamatosan és radikálisan fogy. Szakmailag megalapozott népszerűsítő kiadványok, állami és média támogatás nélkül félő, hogy tevékenységük, művészetük érdektelenségbe fullad, és az a zenei kultúra, mely több, mint kétszáz éve az egyetemes magyar kultúra része a közeli jövőbe tekintve teljességgel kiveszni látszik.

2019-ben a kiadvány szerkesztőjének lehetősége nyílt - eleget téve a Hagyományok Háza felkérésének - az ún. Muzsikáló Magyarország projekt keretén belül 19 budapesti vendéglátóipari egységébe eljutni, és ezeken a helyszíneken „élő” felvételeket készíteni. Alapvető szakmai elvárás volt a zenekaronként megközelítőleg 15 perces játékidő tartalmas kitöltése. Lehetőség szerint úgy, hogy a divatos slágerek, filmzenék és a szórakoztató „pop jellegű”, illetve a mulatós zene kerülése mellett, leginkább a magyar csárdás, a verbunkos, a népdal és a népies műdal, vagyis a magyar nóta kerüljön a gyűjtés fókuszpontjába. A zenészek a fenti kritériumok figyelembevételével ugyan de szabad kezet kaptak abban, hogy milyen összeállítást muzsikálnak el a gyűjtő számára.

Egyes felvételek tükrözik a helyszínek éttermi hangulatát, a muzsika mellett a háttérben beszélgető emberek, az összeverődő tányérok és evőeszközök zöreje is kivehető. A kiadvány szerkesztőjét - aki maga is zenész - személy szerint is meglepte az egyes zenészek felkészültsége, hihetetlen tudása, nyitottsága, valamint a magyar népzene és az éttermi cigányzene repertoárja közötti gyakori átfedés. Megállapítható, hogy mivel anyagi szempontból nem kifizetődő az ilyen jellegű zenélés, az idősebb generáció nem tartja szükségesnek, hogy gyermekeik a saját zenei kultúrájukkal foglalkozzanak. Ezért gyakran inkább klasszikus zenei irányba, vagy egyéb műfajok felé terelgetik az ifjú tehetségeiket. Ez pedig egyenes arányban áll a zenészek számának csökkenésével és a már említett elöregedés folyamatával.

Sajnálatos módon a műfaj természetes közege, azaz maguk az éttermek, illetve a hotelek és szállodák bárjai egy ideje nem tartják fontosnak a hagyományos felállású - azaz hegedű, terchegedű / klarinét, brácsa, cimbalom és bőgő - zenekarokat foglalkoztatni. Kivételt képeznek azok a helyek, ahol a turistaforgalom önmagában is kitermeli a zenészek fizetését. Az a korszak, amikor a Magyarországról szóló turisztikai könyvek minden sarkon muzsikáló éttermi cigányokat emlegettek, egyszerűen megszűnt létezni. Jelen kiadvány ezen a szomorú helyzeten kíván változtatni, illetve szeretné felhívni a figyelmet a Muzsikáló Magyarország pályázat rendkívüli fontosságára. Ha csak időlegesen is, de ez a projekt ugyanis legalább egy rövid ideig megélhetést biztosított és reményt adott a pályázatban résztvevők számára.” (Éri Márton)