2011
Összidő (Total time): 74’04”
Ár:
2300 Ft
2000 Ft (6 EUR)

"Ezen Szabó Viktor prímás játszik, akit a Maros együttes zenészei kísérnek, hiszen Viktor 23 évesen bekerült Marosvásárhelyre, és 1970-től ő is a Maros együttes „hivatásos” tagja lett. Szabó Viktor később áttelepült Magyarországra, és a Cifra zenekar prímásaként több CD-t is készítettek, melyeken már több más zenei műfaj is hallható. Ezért is érdekes, hogy jelen felvételeinken Mezőkölpényben maradt bátyja, Ruszi Sándor hegedül. Bár édesapjuk, Szabó Lajos a vidék egyik leghíresebb prímása volt, Kölpényben már régóta nem találunk teljes bandát, így az Utolsó Óra gyűjtésére a többi muzsikus a szomszéd falvakból érkezett.
Bár a zenészek otthon már ritkán veszik elő hangszereiket, itt egy-két napi együtt muzsikálás alatt mindannyian újra belelendültek, szépen összecsiszolódtak, így élvezet volt hallgatni a banda tömör, professzionális játékát, mely helyenként a valahai bonchidai zenekar tökéletes hangzására emlékeztet." (Részlet a CD kisérőfüzetéből)


1. Magyar pár: csárdás, korcsos és cigánycsárdás (Hungarian dance cycle) 9’36”
2. Cigány hallgató és asztali nóta (Gypsy listening tunes) 3’52”
3. Verbunk cigányoknak (Men’s dance played for Gypsies) 3’52”
4. Lakodalomkezdő nóta (Édesanyám, adjon Isten jó estét…)
(Hungarian wedding tune) 3’23”
5. De chiuit (Tune for Romanian wedding procession) 2’51”
6. Hore és cântare (2 Romanian wedding tunes) 3’16”
7. Román menyasszonytánc (învârtita) (Romanian bride’s dance) 3’38”
8. Román pár: româneste, rara, lenesa és învârtita (Romanian dance cycle) 9’29”
9. Hore és târnăveana (Romanian listening and dance tunes) 3’30”
10. A falu nótája és korcsos (Mezőkölpény’s favourite tune, couple dance) 4’39”
11. Magyar pár: csárdás, korcsos és cigánycsárdás (Hungarian dance cycle) 6’49”
12. Rara (Romanian men’s dance) 5’17”
13. Székelyverbunk (Hungarian men’s dance) 5’40”
14. Magyar pár: csárdás, korcsos és cigánycsárdás (Hungarian dance cycle) 7’38”
Összidő (Total time): 74’04”

Válogatta / Selected by: ÁRENDÁS Péter



ADATKÖZLŐK / PERFORMERS – INFORMANTS

RUSZI Sándor (1932, Mezőkölpény) – hegedű / violin
RUSZI Lajos (1965, Mezőkölpény) – hegedű / violin
BOGÁNYI András (1928, Mezőgalambod) – cimbalom / cymbalom
LUMPERDEAN András (1926, Mezőszentmárton) – 3 húros brácsa / 3 stringed viola
ÖTVÖS János (1954, Magyarpéterlaka) – nagybőgő / double bass
SZABÓ Károly (1922, Mezőkölpény) – ének / voice