FA 434-2
Fonó, 2019
Vonalkód: 5 998048 543427
Ár:
3000Ft (9 EUR)

Sokáig csak követték egymás pályáját, sikereit, találkozva, véletlenül összefutva a világ különböző repülőterein, fesztiváljain. Végül az Amadinda 30. születésnapjára hívta meg először a Muzsikás együttest, amelyet természetesen több közös próba előzött meg. A koncert sikerén később további közös hangversenyek születtek. A Muzsikás legendás karácsonyi koncertjén, 2017. december 28-án a Müpában végül az Amadindával rögzítésre került az akkor közösen eljátszott koncert, amely a mindkét zenekarra jellemző perfekcionista utómunkák után kerül a hallgató kezébe.

„Ez a két nagyszerű és világhírű, mondhatjuk, hogy minden tekintetben kultikus együttes, éppúgy testvéri, testvéries viszonyba került egymással az évtizedek során, mint az általuk megszólaltatott muzsika mögött lüktető számos minőség, azaz kulturális hasonlóság és azonosság. A kultúra eleve önmagában is annak a lelepleződése, ami az emberi együttélés és szokásrend alapján kristályosodik ki és varázsolja élhetővé bolygónk ember lakta vidékeinek auráját. Összhangba kerülni a természetivel, az emberi környezettel és a transzcendenssel alapvető emberi szükséglet és ennek a hármas iránynak a szándékolt kiteljesítői közé sorolhatjuk a Muzsikást és az Amadindát is.
Hosszú pályafutásuk alatt tehát többször igyekeztek közös nevezőre hozni azt, ami még akkor is összetartozik, ha ezt mélységében sebzett világunk nem akarja felismerni és támogatni. A zene szerencsére alkalmas arra, hogy összekösse azt, ami vagy elszakadt, vagy még nem is talált egymásra és néha a formai különbözőségekről is kiderül, hogy nincsenek is olyan távol egymástól. (Emlékeztetőül a Muzsikás népzenei, vagy picit tágabban folkzenekarnak minősül, az Amadinda pedig kortárs ütőegyüttesnek.)”
(Részlet a lemezborítóról)

1. Érkezés 02’33
2. Mkazi wa mulomo (Malawi) 02’11
3. Bodonkúti hajnali (Kalotaszeg, Erdély) 03’17
4. Fang xilofonok (Gabon) 04’25
5. Lassúcsárdás és szapora (Kalotaszeg, Erdély) 03’03
6. 6. Sirató (Zimbabwe és Gyimes) 05’36
7. Improvizáció (Mezőség, Erdély) 06’14
8. Otea (Tahiti) 06’47
9. Táncdallamok (Gyimes, Erdély) 06’38
10. Búcsúzás 02’27
Total: 43’09

Muzsikás
Éri Péter: furulya / shepherds flute (4, 9), kontra / viola (3, 5, 7), hosszúfurulya / long flute (1, 10)
Hamar Dániel: nagybőgő / double bass (3, 5, 7, 10), gardon (9)
Porteleki László: hegedű / violin (5, 7, 9) madárhang / bird calls (10)
Sipos Mihály: hegedű / violin (1, 3, 5, 9, 10)

Amadinda
Bojtos Károly: afrikai xilofonok / African xylopones (2, 4), marimbula (6), polinéz dob és fadob / Polynesian drum, wooden drum (8), szenegáli dob / Senegalese drum (9), madárhang / bird calls (10)
Holló Aurél: kínai templomi harang / Chinese temple bell (1, 10), afrikai xilofonok / African xylopones (2, 4), cabasa (6), polinéz fadob / Polynesian wooden drum (8), deszkák, cserép / planks, clay crockery (9), sistrum (10)
Rácz Zoltán: claves (4), kolomp / bell (6), polinéz dob / Polynesian drum (8), szenegáli dob / Senegalese drum (9), szulavezi duda / Sulawesi bagpipe (10)
Váczi Zoltán: csörgő / rattles (4), mbira (6), polinéz dob és fadob / Polynesian drum, woooden drum (8), ceglédi kanna / water jug (9), madárhang / bird calls (10)
valamint
Farkas Zoltán: tánc / dance (6), gardon (9)
Tóth Ildikó: tánc / dance (6)

A hangfelvétel a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben készült 2017. december 28-án, hangmérnök Matz Ádám. Utómunkálatok: Főnix Stúdió, Bohus János, Jánossy Béla.
A lemezen elhangzó művek eredeti népzenei dallamok (2, 4, 6, 8), és népzeni feldolgozások Muzsikás (3, 5, 7, 9), Muzsikás és Amadinda (1, 10).