Hírek & Történetek
-
Két Fonós lemez kapott Fonogram-díjat2022-05-02Szombaton tizenkilencedik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat, amelynek két kategóriában a Fonó által gondozott lemezeket díjaztak. A Dresch Quartet Árnyékban című lemeze Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategóriában nyerte el a rangos elismerést, míg a Góbé zenekar Bartók 44 duó című felvétele Az év hazai világ-, vagy népzenei albuma kategóriában lett az első helyezett. A díjat a Dresch Quartet nevében Dresch Mihály, a Góbé nevében pedig Vizeli Máté vette át.
Tovább -
Koncertekkel és szakmai programokkal várja az érdeklődőket a Fonó Selection2022-04-25Idén már kétnapos szakmai programmal és kerekasztalbeszélgetésekkel, valamint csütörtökön és szombaton este válogatott koncertekkel várja az érdeklődőket a Fonó Selection, avagy a Fonó felvállaltan szubjektív válogatása: találkozások az idei év kiemelkedő alkotóival, szakmai eszmecserék a bennünket leginkább mozgató kérdésekről és persze remek koncertek. Csütörtökön az Öröm a zene koncerten a Határtalan világzene Kárpát-medencei sorozat részeként lép színpadra az Esszencia, kiegészülve a Zimber Ferenc-Szabó Dániel cimbalomduóval, valamint Bognár Szilvia, Paár Julianna és Kubinyi Júlia énekesnőkkel. Szombaton este a Fonogram-díjas, nemzetközi toplistás Ötödik évszak ad koncertet majd Branka: Én Csépem című decemberben megjelent és azóta remek kritikákat kapott új lemezének bemutató koncertjét hallhatjuk.
Tovább -
A Pajtától a Palotáig címmel tartott kétnapos konferencián ismertették az új pályázati lehetőségeket is2022-04-21Pajtától a Palotáig – a kultúrafogyasztás új színterei címmel kedden és szerdán tartották a Hagyományok Házában a Pajtakult projekt és a Magyar Fesztivál Szövetség első közös szakmai konferenciáját, amelynek fő kérdésköre az épített örökség és a kultúra kapcsolata, fesztiválok és kulturális események helyszínei a pajtától a palotáig. A konferencián ismertették a pajtatulajdonosok számára hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. Programsorozatokkal 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a pajták.
Tovább -
Húsvéthétfőn Locsolóbál, majd bingbandben a Zűrös2022-04-14Jó pihenést és boldog húsvétolást kívánunk mindenkinek! A Fonóban idén is lesz Húsvéthétfőn Locsolóbál, várunk mindenkit szeretettel. Április 21-én a Zűrös Banda bigband hangzással áll színpadra a Fehérvár Bigband tagjaival közösen. Izgalmas este lesz, a húsvéti sonkák után pont egy ilyen zsigeri zenére lesz szükségünk!
Tovább -
Pajtától a Palotáig – a kultúrafogyasztás új színterei2022-04-09Április 19-én és 20-án szervezi közös szakmai konferenciáját a szeptemberben indult komplex értékmentő és értékteremtő PajtaKult program és a Magyar Fesztivál Szövetség, Magyarország legnagyobb fesztiválszakmai szervezete. A Hagyományok Háza nemrég átadott, gyönyörűen felújított terei méltó és inspiratív közeget biztosítanak a szakmai programhoz, aminek fő kérdésköre az épített örökség és a kultúra kapcsolata, fesztiválok és kulturális események helyszínei a pajtától a palotáig. A kétnapos konferencia első napja mindenki előtt nyitott. A szakmai programra a Magyar Fesztivál Szövetség tagsága mellett szeretettel várják a pajtatulajdonosokat, fesztiválszervezőket, az épített örökség megőrzése és ápolása mellett elhivatott szakmai és laikus érdeklődőket egyaránt.
Tovább -
Toplistás a Cserepes: Nachtmusik2022-04-05A lemez felkerült a világ legjelentősebb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe-ra! December végén jelent meg a Fonó kiadásában Cserepes Nachtmusik című albuma, a Cserepes Károly életmű következő darabja.
Tovább